A feszültségek miatt bizonytalan a kereskedelem

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A világkereskedelem vártnál gyengébb tavalyi teljesítménye után jelentősen rontotta idei és jövő évi növekedési előrejelzését a Kereskedelmi Világszervezet (WTO), amely arra figyelmeztetett, hogy egyre sürgetőbb a kereskedelmi feszültségek megoldása.

A multilaterális szervezet Genfben kedden kiadott szokásos éves jelentésében hangsúlyozta, hogy a kereskedelmet visszafogta az új vámtarifák és megtorló intézkedések bevezetése, a gazdasági növekedés lassulása, a pénzpiacok volatilitása és a fejlett országok monetáris politikájának szigorítása tavaly.

A WTO szakértői immár arra számítanak, hogy a tavalyi 3,0 százalékos növekedés után idén 2,6 százalékkal, jövőre pedig újra 3,0 százalékkal bővül a világkereskedelem, miközben a világgazdaság a tavalyi 2,9 százalék után 2019-ben és 2020-ban is csak 2,6-2,6 százalékkal növekedhet.

Tavaly szeptemberben még úgy becsülték, hogy 2018-ban 3,9 százalékkal, 2019-ben pedig 3,7 százalékkal bővülhet a világkereskedelem. Tavalyelőtt, 2017-ben 4,7 százalékkal nőtt a globális kereskedelem, 2011 óta a leggyorsabb ütemben, ami különösen a beruházások és a fogyasztás növekedésének volt köszönhető.

"Ezek a kilátások senkit nem lephetnek meg, tekintettel a kereskedelmi feszültségek kiéleződésére. A kereskedelem nem tudja teljes egészében betölteni a gazdasági növekedés hajtóerejének szerepét, amikor ilyen nagy a bizonytalanság" - mutatott rá Roberto Azevedo, a WTO főigazgatója a jelentést kísérő közleményében. Azevedo sajtótájékoztatóján megjegyezte, természetesen vannak más okok is, de a legerősebb tényező a kereskedelmi feszültségek kiéleződése, és különösen nagy a jelentősége az Egyesült Államok és a Kína közötti viszálynak.

A főigazgató ugyanakkor nem válaszolt a Nagy-Britannia európai uniós tagságának megszüntetése (Brexit) által kiváltott hatást feszegető kérdésre. Robert Koopman, a WTO főközgazdásza kifejtette, lehet, hogy a legrosszabb még hátravan. Sokkal nagyobb hatása lehet annak, ha Donald Trump amerikai elnök beváltja azt a fenyegetését, hogy idén pótvámokat vet ki a külföldről behozott autókra. Az Egyesült Államok és a Kína közötti kereskedelmi forgalom a világkereskedelem 3 százalékát teszi ki, a globális autókereskedés viszont mintegy 8 százalékot hasít ki a világkereskedelemből.

Bár tavaly a világkereskedelem volumene lassan nőtt, dollárban kifejezett értéke 10 százalékkal, 19 ezer 480 milliárdra gyarapodott, részben az olajárak 20 százalékos emelkedésének hatására. A szolgáltatások kereskedelmének értéke 8 százalékkal, 5800 milliárd dollárra kúszott fel, a növekedést Ázsia importjának erős bővülése hajtotta.

A WTO elemzői arra figyelmeztettek, hogy az új előrejelzés rendkívül bizonytalan, a világkereskedelem növekedésére megadott 2,6 százalék csupán felezőpontja a az 1,3 százaléktól 4,0 százalékig terjedő sávnak. A valóságban majd attól függ a tényleges érték, hogy a kereskedelmi feszültségek enyhülnek-e vagy erősödnek.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Aláírják az EU és Vietnam közötti kereskedelmi egyzményt »

4IG 1080 (-1,10 ) AKKO Invest 25000 (0,81 ) ALTEO 730 (-1,35 ) APPENINN 470 (2,17 ) AutoWallis 125 (0,40 ) BIF 311 (0,32 ) CIGPANNONIA 373 (-1,32 ) EHEP 17000 (8,97 ) EMASZ 25000 (1,63 ) ENEFI 488 (-0,20 ) ESTMEDIA 83 (2,58 ) FORRAS/T 1130 (-9,60 ) FUTURAQUA 79 (-0,13 ) GSPARK 3710 (0,27 ) KPACK 18900 (-8,25 ) MOL 3076 (0,13 ) MTELEKOM 419 (0,48 ) NORDTELEKOM 42 (1,59 ) NUTEX 28 (3,33 ) OPUS 471 (4,53 ) OTP 11460 (-0,35 ) OTT1 198 (-0,20 ) PANNERGY 710 (-0,56 ) RABA 1180 (0,85 ) RICHTER 5190 (0,87 ) SET Group 647 (-2,56 ) TAKAREK 652 (0,31 ) WABERERS 1235 (-3,52 ) ZWACK 17550 (-0,85 )