A hivatal szerint is vírusos lett a foglalkoztatási adat

| forrás:
KSH Kommunikáció
| szerző: | olvasási idő: kb. 2 perc

A koronavírus-járvány gazdasági következményei a vizsgált időszakot továbbra sem teljes egészében érintették, így hatásai a közölt foglalkoztatási adatokban ugyan a korábbinál markánsabban, de nem teljes egészében jelennek meg.

A 2020. február–áprilisi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 436 ezer fő, a 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 69,2% volt. Mindkét nem esetében csökkenés történt, ugyanakkor a férfiakat magasabb foglalkoztatási szint jellemezte, mint a nőket.
2020. áprilisban a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 368 ezer fő volt, az előző hónaphoz képest 73 ezer fővel kevesebb, míg a 15–64 évesek foglalkoztatási aránya ugyanezen időszak alatt 1,1 százalékponttal, 68,1%-ra csökkent.

A foglalkoztatottak létszáma 1,2%-kal alacsonyabb, 4 millió 436 ezer fő volt. Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók és a magukat közfoglalkoztatottaknak vallók száma egyaránt 21 ezer fővel, a magyarországi háztartások külföldön dolgozó tagjainak száma pedig 14 ezer fővel csökkent.

A 15–64 évesek közül 4 millió 352 ezren minősültek foglalkoztatottnak, és a foglalkoztatási ráta összességében 69,2% volt. A 15–64 éves férfiak esetében a foglalkoztatottak létszáma 27 ezer fővel, 2 millió 403 ezer főre, a foglalkoztatási ráta 0,6 százalékponttal,76,5%-ra csökkent, míg a 15–64 éves nők esetében a foglalkoztatottak létszáma 42 ezer fővel, 1 millió 950 ezer főre, a foglalkoztatási ráta pedig 0,7 százalékponttal, 61,8%-ra mérséklődött.

A fiatal (15–24 éves) korcsoportban a foglalkoztatottak száma 274 ezer fő, a foglalkoztatási ráta 27,4% volt. Az ún. legjobb munkavállalási korú (25–54 éves) népesség körében tapasztaltuk a legjelentősebb változást: a foglalkoztatottak száma 61 ezer fővel, 3 millió 376 ezer főre, a foglalkoztatási ráta 1,9 százalékponttal,82,4%-ra csökkent. Az idősebb (55–64 éves) korosztályban a foglalkoztatottak létszáma 702 ezer fő volt, a foglalkoztatási ráta azonban – részben demográfiai okból – 2,5 százalékponttal, 58,5%-ra emelkedett.

A 20–64 éves korcsoport esetében – amely az Európa 2020 stratégiában meghatározott foglalkoztatási célok alakulásának megfigyelési köre – a foglalkoztatási ráta 0,5 százalékponttal, 74,5%-ra csökkent. Az Európai Unió 2020-ra 75%-os célértéket tűzött ki, Magyarországon jelenleg a korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta a férfiaknál 82,5, a nőknél 66,5%.

A foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 368 ezer fő volt, ami az előző hónaphoz képest 73 ezer fővel, tavaly áprilishoz képest pedig 136 ezer fővel csökkent.

A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 68,1% volt, ami a márciusi értékhez képest 1,1 százalékponttal, az előző év áprilisához képest pedig 1,9 százalékponttal mérséklődött.

A 15–74 éves férfiak körében a munkanélküliek száma 92 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 3,6% volt. A nők esetében a munkanélküliek száma 83 ezer főre, a munkanélküliségi ráta 4,0%-ra emelkedett.

A 15–24 éves munkanélküliek száma 35 ezer fő, munkanélküliségi rátájuk 11,2% volt. A munkanélküliek közel egyötöde ebből a korcsoportból került ki. A 25–54 évesek, azaz az ún. legjobb
munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 0,4 százalékponttal, 3,5%-ra nőtt, az 55–74 évesek munkanélküliségi rátája gyakorlatilag nem változott, 2,1% volt.

A munkanélküliség átlagos időtartama 9,2 hónap volt, a munkanélküliek 25,7%-a keresett legalább
egy éve állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számított.

A munkanélküliek átlagos létszáma 187 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,1% volt. Az előző hónaphoz képest a munkanélküliek száma 19 ezer fővel, a 2019. áprilisihoz képest pedig 29 ezer fővel nőtt. A munkanélküliségi ráta egy hónap alatt 0,5 százalékponttal, egy év alatt 0,7 százalékponttal emelkedett.

Az állástalanokká válók száma az előző hónaphoz képest jelentősen, mintegy 73 ezer fővel növekedett. Ugyanakkor a nemzetközi összehasonlításra is hivatott, ILO-definíciók 1 szerinti
számbavétel miatt túlnyomó részük nem a munkanélküliek, hanem az inaktívak számát növelte. (Az előbbiekét 19 ezer, az utóbbiakét 54 ezer fővel.) A munkahelyüket elvesztett személyek többsége ugyanis – elsősorban a személyes kapcsolatok korlátozása miatt – nem keresett aktívan munkát és/vagy nem tudott volna 2 héten belül munkába állni.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Mint vártuk, visszaesett a kiskereskedelem »

4IG 633 (-0,78 ) AKKO Invest 463 (-0,64 ) ALTEO 746 (-0,27 ) APPENINN 364 (0,28 ) BIF 302 (2,03 ) CIGPANNONIA 182 (-3,19 ) DELTA 95 (-5,38 ) EHEP 2470 (-1,98 ) ENEFI 333 (4,06 ) FUTURAQUA 68 (-4,26 ) GSPARK 3280 (-1,20 ) Gloster 2700 (4,65 ) MOL 1822 (-1,99 ) NORDTELEKOM 30 (-2,60 ) NUTEX 31 (-0,32 ) ORMESTER 12150 (0,41 ) OTP 10940 (-2,41 ) OTT1 195 (1,04 ) PANNERGY 618 (-1,90 ) RABA 850 (-2,52 ) RICHTER 6655 (-2,42 ) SET Group 70 (0,29 ) TAKAREK 481 (0,21 ) WABERERS 896 (-0,44 )