A miniszter szerint sikeres döntés a keleti nyitás

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Az elmúlt tíz év bizonyította, hogy a kormány 2010-ben indított keleti nyitás stratégiája sikeres döntés volt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az indiai Tata Consultancy Services (TCS) informatikai szolgáltató budapesti tevékenységének bővítéseként létrehozott új digitális kompetencia iroda avató ünnepségén pénteken.

A TCS budapesti új irodájában 500 új munkahelyet hoznak létre a meglévő 2500 mellé. Szijjártó Péter kiemelte, hogy a világgazdaságban a kelet szerepe folyamatosan nő: míg 2007-ben a világban végrehajtott beruházás 81 százalékát nyugati tőkéből, 17 százalékát keleti tőkéből hajtották végre, addig 2018-ban már a világ összes beruházásának 58 százaléka keleti tőkéből valósult meg, és egyre több technológiai újítás származik onnan. Hangsúlyozta, tavaly Magyarországon megdőlt a beruházási rekord, és először fordult elő, hogy nem Németországból, hanem keletről, Koreából érkezett a legtöbb befektetés az országba. Megjegyezte, a múlt évben Magyarországra hozott beruházási érték mintegy 60 százaléka keletről érkezett, a tavaly létrehozott új munkahelyek 40 százalékát keleti vállalatok adták.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés