A PM szerint 270 ezer embernek segítettek

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Tovább támogatja a kormány a következő években a 25 év alatti fiatalok, valamint a munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetű csoportok elhelyezkedését a teljes foglalkoztatottság elérése érdekében - mondta a Magyar Nemzetnek a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára. Az Ifjúsági garancia program, valamint az Út a munkaerőpiacra program csaknem 270 ezer embernek segített elhelyezkedni a munkaerőpiacon 2015 óta.

Bodó Sándor a lap szombati számában megjelent interjúban kiemelte: a munkáltatók jelentős kedvezményeket - akár egyénenként hárommillió forintot - is igénybe vehetnek az érintettek után. A vissza nem térítendő támogatások két részből állnak: egyfelől a bérköltségekhez, másfelől a képzéshez nyújtanak támogatást a cégeknek. A bérköltség-támogatás feltétele, hogy a munkavállalói létszám növekedjen, tehát kizárólag új alkalmazott felvételéhez vehető igénybe - emlékeztetett Bodó Sándor. A foglalkoztatáspolitikai programokra több száz milliárd forintot fordít az állam. A tárca adatai szerint május végéig csaknem 117 ezer 25 év alattinak nyújtott lehetőséget az Ifjúsági garancia program.

Közülük 36 500-an valamilyen képzésben is részt tudtak venni a támogatásnak köszönhetően. Szintén jelentős eredményeket hozott az Út a munkaerőpiacra program: csaknem 150 ezer 25 év feletti, alacsony képzettségű, nem dolgozó vagy közfoglalkoztatott kapott lehetőséget, közülük a munkaadó több mint 40 ezer embert tudott bevonni a megfelelő képzésbe is.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Júliusban többlettel zárt a költségvetés »