-->

A Posta is ellenőrzi a trafikokat

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Az első hét adatai alapján valamennyi koncessziógyakorló és -jogosult mindent megtett annak érdekében, hogy időben megnyissa boltját - közölte a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt. a Magyar Posta Zrt.-vel együttműködve elvégzett országos vizsgálat eredményére hivatkozva. A társaság ideiglenes ellátókat jelöl ki a nemzeti dohányboltokkal még nem rendelkező egyes kistelepüléseken.

Az NDN Zrt. keddi közleményében ismerteti: a pályázatokban megfogalmazott nyitási vállalás teljesítését az NDN Zrt. a Magyar Posta Zrt.-vel országosan együttműködve ellenőrizte, az első hét adatait már feldolgozták. A vizsgálat szerint július 1-jéig a koncessziógyakorlók több mint 80 százaléka - 5297 jogosultból 4530 - nyitotta meg nemzeti dohányboltját vállalásának megfelelően. A nemzeti dohányboltok a jogszabályokat és a koncessziós szerződést betartva, egységes arculattal nyíltak meg.

Akik nem teljesítették vállalásukat, felszólítást kapnak, ebben 15 napon belüli nyitásra szólítja fel őket az NDN Zrt. a koncesszióba adó nemzeti fejlesztési miniszter képviselőjeként - közölte a társaság.

A koncessziós szerződést megkötő valamennyi fél elsődleges érdeke, hogy minden nemzeti dohánybolt szabályszerűen megnyisson, ám amennyiben a felszólításban megjelölt póthatáridő lejártáig ez nem történik meg, a koncesszióba adó jogosult a koncessziós jog visszavonására - figyelmeztet a társaság. Az NDN Zrt. lehetőségei szerint mindet megtesz a folyamatos ellátás biztosítása érdekében, ezért ideiglenes ellátókat jelöl ki a nemzeti dohányboltokkal, vagy elkülönített értékesítési hellyel most még nem rendelkező kistelepülésekre. Jelenleg 1150 hely kap a törvény szerinti kijelölés által lehetőséget a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység folytatásához, amely az új, eredményes pályázat alapján megkötendő koncessziós szerződés aláírásáig gyakorolható.

Az NDN Zrt. "minden esetben fontosnak tartja, hogy a dohányboltokat üzemeltetők a fiatalkorúak védelmét szem előtt tartva, valamennyi működésre vonatkozó jogszabályi rendelkezésnek megfelelően, széleskörű termékpalettával tudja a dohánytermék kiskereskedelmet gyakorolni" - fűzik hozzá a közleményben.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés