-->

A román gazdaságot is megtépázta a válság

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Tavaly az első három negyedévben 5 százalékkal csökkent a román gazdaság teljesítménye éves összevetésben, ami 0,1 százalékponttal jobb adat a tavaly novemberi gyorsjelentésben közölt 5,1 százalékos visszaeséshez mérten - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.

A statisztikai intézet a szezonális és naptárhatással kiigazított értéket is javította, így a vizsgált időszakban 4,5 százalékkal csökkent a román gazdaság a korábban közölt 4,6 százalékhoz mérten. A harmadik negyedévben a román bruttó hazai termék (GDP) 5,8 százalékkal nőtt a második negyedévihez képest, ami 0,2 százalékponttal nagyobb, mint a gyorsjelentésben közölt 5,6 százalék. A tavalyi harmadik negyedévhez mérten is enyhébb volt a visszaesés, így a román GDP 5,7 százalékkal csökkent a július-szeptemberi időszakban 2019 azonos időszakához képest, miután a novemberi gyorsjelentés még 6 százalékos zsugorodásról számolt be.

Az intézet közlése szerint a gyorsjelentésben szereplő adatok begyűjtését megnehezítette a koronavírus-járvány. 2020 első negyedévében a nyers adatok szerint 2,4 százalékkal nőtt a román gazdaság éves összevetésben, a második negyedévben 10,3 százalékos csökkenés következett be a koronavírus-járvány miatt. A román kormány 2021-ben 4,5 százalékos gazdasági növekedésre számít.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Megkétszereződött a román agrármérleg hiánya »

4IG 621 (0,16 ) AKKO Invest 432 (3,10 ) ALTEO 1170 (-0,85 ) APPENINN 300 (0,33 ) AutoWallis 101 (-0,20 ) BIF 274 (-0,36 ) CIGPANNONIA 314 (-1,88 ) DELTA 71 (6,32 ) Duna House 398 (2,05 ) EHEP 1935 (4,31 ) ENEFI 417 (0,12 ) FORRAS/OE 1150 (-4,17 ) FUTURAQUA 78 (-3,73 ) GSPARK 3830 (1,32 ) Gloster 3180 (0,32 ) KULCSSOFT 1920 (-0,52 ) MOL 2216 (2,50 ) MTELEKOM 409 (-0,12 ) Megakran 4 (-1,79 ) NORDTELEKOM 29 (1,42 ) NUTEX 26 (0,19 ) OPUS 242 (0,62 ) OTP 13360 (1,37 ) OTT1 168 (1,20 ) PANNERGY 808 (0,50 ) RABA 1255 (-1,18 ) RICHTER 8310 (-0,95 ) SunDell 32000 (15,92 ) WABERERS 1700 (-1,16 )