A spanyolok és a portugálok megúszták a büntetést

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Elfogadta az Európai Unió Tanácsa az uniós bizottság júliusban tett javaslatát, amely szerint nem rónak ki büntetést Spanyolországra és Portugáliára, amiért a két délnyugat-európai ország nem teljesítette hiánycsökkentési kötelezettségeit 2014-ben és 2015-ben - írta közleményében az Európai Unió Tanácsának sajtószolgálata kedden.

Komoly erőfeszítéseket tettek

A tájékoztatás szerint az uniós tagországok pénzügyminiszterei egyetértenek azzal is, hogy adjanak több időt Madridnak és Lisszabonnak a költségvetési kiigazítások teljesítésére. Az elfogadott javaslat értelmében Portugáliának az év végéig, Spanyolországnak pedig legkésőbb 2018-ra kell leszorítania a bruttó hazai termék (GDP) 3 százaléka alá a költségvetési hiányt.

A két ország vizsgálata során arra jutottak, hogy az utóbbi időben mindkét ország komoly erőfeszítéseket tett a közpénzügyek rendbehozására, fontos strukturális reformokat hoztak, amelyek következtében csökkent a munkanélküliség.

A tanács ugyanakkor felszólította Portugáliát, hajtson végre konszolidációs intézkedéseket annak érdekében, hogy az államháztartási hiány 2,5 százalék alá csökkenhessen, még 2016-ban. Minden rendkívüli nyereséget arra kell használni, hogy az gyorsítsa a hiány és az adósság csökkentését - tették hozzá.

Súlyos pénzeket fizethettek volna

Spanyolország esetében az államháztartási hiányt 2016-ban 4,6 százalékra, 2017-ben 3,1 százalékra, 2018-ban 2,2 százalékra kell csökkenteni. Indoklásában az Európai Unió Tanácsa azt írta, hogy a hiány kiigazítására szánt egy év, amelyre a strukturális egyensúly beállítása érdekében lenne szükség, túl negatív hatással lett volna a növekedésre. A tanács ezért indokoltnak tartotta a határidő két évvel való meghosszabbítását.

Az Európai Bizottság korábban megállapította: Portugália nem teljesítette hiánycsökkentési célját, Spanyolország pedig valószínűleg nem tudja lefaragni a deficitet a megszabott határidőre, a két ország nem tett hatékony lépéseket a helyzet javítására.

Ennek alapján pénzbüntetéssel és az uniós támogatások felfüggesztésével is sújthatták volna Spanyolországot és Portugáliát amiatt, hogy azok nem teljesítették a hiánycsökkentési célokat sem a 2014-es, sem a 2015-ös évben, megsértve a stabilitási és növekedési paktumot. A büntetések összege legrosszabb esetben elérhette volna a GDP 0,2 százalékát.

Messze a kitűzött céltól

A túlzottdeficit-eljárás keretében a bizottság minden évben meghatározza az elérendő hiánycélt a fokozatos csökkentés jegyében. Spanyolország és Portugália azonban az utóbbi két évben jelentősen túllépte a megszabott korlátot. A spanyol államháztartás hiánya például tavaly elérte a bruttó hazai termék 5,1 százalékát, jócskán meghaladva a 4,2 százalékos célt. Portugáliának tavaly 2,5 százalékra kellett volna leszorítania a hiányt, de 4,4 százalék lett.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Brüsszel nem zárna ki senkit sem sem »

4IG 630 (-2,93 ) AKKO Invest 450 (5,63 ) ALTEO 870 (-1,58 ) ANY 1385 (-0,36 ) APPENINN 357 (0,28 ) BIF 313 (-0,32 ) CIGPANNONIA 175 (-2,23 ) CSEPEL 514 (2,39 ) CyBERG 1700 (-2,86 ) Duna House A 3850 (0,26 ) EHEP 7800 (-8,24 ) ELMU 33600 (-1,18 ) ENEFI 377 (-0,53 ) ESTMEDIA 130 (-2,26 ) FUTURAQUA 104 (-1,89 ) GSPARK 4980 (-0,40 ) KPACK 17700 (-11,50 ) KULCSSOFT 2900 (-2,03 ) MASTERPLAST 756 (1,07 ) MOL 2668 (0,23 ) MTELEKOM 458 (0,22 ) NORDTELEKOM 50 (-3,76 ) NUTEX 43 (-0,93 ) OPUS 288 (-1,17 ) ORMESTER 10900 (-3,54 ) OTP 14300 (-1,17 ) OTT1 232 (0,43 ) RABA 1140 (0,44 ) RICHTER 6530 (-0,46 ) SET Group 89 (-2,62 ) TAKAREK 500 (-1,19 ) WABERERS 1080 (0,47 )