A szerbek tényleg törököt fogtak

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Török beruházással épül a Belgrád-Szarajevó autópálya, továbbá egy szerb-boszniai-török együttműködéssel megvalósítható vasútfelújítási terv is körvonalazódni látszik - hangzott el kedden Belgrádban, ahol Aleksandar Vucic szerb elnök fogadta Recep Tayyip Erdogan török elnököt, valamint a boszniai kollektív államelnökség három tagját, Milorad Dodikot, Sefik Dzaferovicot és Zeljko Komsicot.

Aleksandar Vucic elégedettségének adott hangot, hogy leülhetett tárgyalni a boszniai kollektív államelnökség mindhárom tagjával. Megfogalmazása szerint az 1992-1995-ös boszniai háború lezárását követően úgy tűnt, mintha egy láthatatlan kéz akadályozná a kommunikációt Szerbia és Bosznia között. Véleménye szerint ez lehetetlenítette el azt is, hogy jó minőségű közút és vasút épüljön a két ország között. Ezt a hiányosságot pótolandó építik meg az autópályát és tervezik a vasútvonal-felújítást. Recep Tayyip Erdogan kijelentette, szeretné, ha a háromoldalú együttműködés a jövőben is folytatódna, az ugyanis közelebb hozza egymáshoz az embereket és az országokat. Mint mondta, számos nyitott kérdés van még a két ország között, de azokat párbeszéddel igyekeznek megoldani. Sefik Dzaferovic, a háromtagú államelnökség bosnyák tagja szerint Törökország stabilizáló tényezőnek számít a Nyugat-Balkánon, mivel minden országgal jó kétoldalú kapcsolatokat ápol. Véleménye szerint hatékonyabb együttműködésre van szükség a szerb és a boszniai intézmények között, hogy valóban megoldódhassanak a fennálló problémák. Milorad Dodik, az államelnökség szerb tagja kitért arra, hogy egy évvel a választások után sem alakult meg a kormány Szarajevóban.

A belső ellentéteket is rendezni kell ahhoz, hogy az ország tovább tudjon lépni - hangsúlyozta. A háromoldalú találkozó apropóján elhelyezték a Belgrádot Szarajevóval összekötő autópálya alapkövét kedden a szerbiai Sremska Racában, ezzel megkezdődött a két országot összekötő első autópálya építése. A török Exim Bank és a szerb kormány 250 millió eurós beruházása az első 18 kilométeres szakasz, valamint a Száva folyón átívelő 1,3 kilométer hosszú híd tervezését és kivitelezését foglalja magába. A boszniai államelnökség soros, horvát elnöke, Zeljko Komsic a további tervekről szólva rámutatott, hogy az autópálya és a tervezett vasútvonal mellett további együttműködési lehetőségeket keresnek Szerbia és Bosznia között, amelyekben szintén partner lehet Törökország.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Nőtt a szerb külkereskedelmi hiány »

4IG 831 (-0,95 ) AKKO Invest 29600 (2,78 ) APPENINN 429 (-0,69 ) AutoWallis 102 (-1,92 ) CIGPANNONIA 262 (-0,76 ) CyBERG 1500 (-1,32 ) EHEP 9000 (-8,16 ) ELMU 34200 (0,59 ) EMASZ 31400 (0,64 ) ENEFI 440 (1,15 ) ESTMEDIA 118 (2,43 ) FORRAS/T 1510 (0,67 ) FUTURAQUA 100 (-1,77 ) GSPARK 4630 (-0,43 ) KPACK 19600 (-0,51 ) MASTERPLAST 760 (-1,30 ) MOL 2846 (-1,52 ) MTELEKOM 445 (-0,22 ) NORDTELEKOM 45 (0,34 ) NUTEX 29 (1,03 ) OPUS 321 (-5,09 ) ORMESTER 7300 (4,29 ) OTP 13150 (-0,38 ) OTT1 258 (1,58 ) RABA 1085 (-0,91 ) RICHTER 4932 (1,86 ) SET Group 114 (0,53 ) TAKAREK 576 (0,70 ) WABERERS 1380 (-0,72 ) ZWACK 17100 (-0,29 )