A tavalyi év is a fapadosoké volt

| forrás:
TF-információ
| szerző: | olvasási idő: kb. 1 perc

Szépen emelkedett a fapados légitársaságok forgalma a tavalyi évben. A megemelkedett utazószám miatt a ferihegyi repülőtéren is bővíteni kell a kapacitást. Pár év múlva új terminálra is szükség lehet.

Szépen muzsikáltak a nagy európai fapados légitársaságok 2016-ban. Az év utolsó hónapjában 15-23 százalékkal többen vették igényben a szolgáltatásukat, mint tavaly ugyanekkor. Hazánkban is jó hírek érkeztek, mégpedig az, hogy bővíteni fogják a budapesti repteret még egy terminállal.

Nem panaszkodhatnak

Utasszám alapján a Ryanair volt tavaly a legnagyobb európai légitársaság, letaszította a trónról a Lufthansa céget. A német Lufthansa kedden azt közölte, hogy utasainak a száma 1,8 százalékkal 109,7 millióra nőtt tavaly. Ez jóval elmarad az ír Ryanair 117 milliós utasszámától, amely 15 százalék növekedést jelentett 2015-höz képest.

Más diszkont légitársaságok is jól szerepeltek tavaly. A norvég Air Shuttle 14 százalékkal 29 millióra, a magyar kötődésű Wizz Air 19 százalékkal 22,7 millióra, az angol EasyJet pedig 6,6 százalékkal 74,5 millióra növelte utasainak a számát. A bevételeket tekintve a Lufthansa ugyanakkor megőrizte vezető helyét Európában.

Kényelmesebb lesz a várakozás

Már nem kell sokat várni és elkezdődnek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. terminálhoz tartozó B utasmóló építési munkálatai, amelyekkel a repülőtér üzemeltetője a KÉSZ Építő Zrt-t bízta meg. Az összesen több mint 6 milliárd forintos beruházásról szóló megállapodást a héten írták alá és ez azt jelenti, hogy hat évvel a SkyCourt befejezése után a KÉSZ folytathatja a terminál további kiépítését.

Hirdetés
Szavazz!

Ki kapjon több uniós pénzt, Kelet vagy Dél?

Brit sajtóértesülések szerint több tízmilliárd euró fejlesztési forrást...

A Balaton északi vagy a déli partja vonzóbb?

Hajlamosak vagyunk kőbe vésett értékítéletet feltételezni, pedig még az...

Forex szemináriumok

Tudtad, hogy ha megtanulsz egy pénzkezelési módszert a valószínűségre...

Konferencia

A hazai kockázati befektetői piacon egyre nagyobb szerepet vállalnak a...

Lakáshitel-kalkulátor
Önfenntartó, magyar találmány

A NOAH House-projekt egy egyedülálló magyar találmány. Megálmodója Blaskovich...

Brexit

"Katasztrofális" következményekkel járna a brit élelmiszeripar...

A Bank of England kormányzója szerint a brit EU-tagság megszűnésének...

Hirdetés
Csok

Félszoba: megoldás vagy hátrány?

A lakásvásárlóknak fontosabb a lakószobák száma, mint a lakás alapterülete....

Budapesten viszik a legtöbb csok-ot

Az indulás, 2016 januárja óta 11,2 milliárd forint összegű csok-támogatást...

Határokon át

Közel egymillió bevándorló kapott uniós állampolgárságot

Az új állampolgárok 88 százaléka az Unión kívülről érkezett.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Bécs is kitiltotta az Ubert »

ALTERA 950 (8,57 ) ANY 1400 (0,72 ) APPENINN 681 (0,44 ) CIGPANNONIA 462 (0,22 ) ESTMEDIA 110 (10,00 ) FUTURAQUA 64 (-0,93 ) GSPARK 3560 (0,28 ) KONZUM 3375 (0,75 ) MOL 3004 (0,81 ) MTELEKOM 451 (-0,22 ) NUTEX 46 (-8,23 ) OPUS 727 (0,83 ) OTP 11450 (0,35 ) OTT1 304 (2,36 ) PANNERGY 766 (0,79 ) RICHTER 5285 (0,67 ) ZWACK 17400 (0,29 )