Akarunk mi szabadkereskedelmi egyezményt?

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 2 perc

Az Európai Unió és az Egyesült Államok között zajló, Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerségről (TTIP) szóló tárgyalások az Unió és a magyar nemzetgazdaság jövőjét befolyásoló tényezők. A 2013-ban kezdetét vett egyeztetések azonban az integráció összetett válsága közepette, illetve az amerikai elnökválasztás közeledtével leállni látszanak; hogy végleg kifulladnak-e, egyelőre nem tudni. A Political Capital még a tárgyalások lefékeződését megelőzően tanulmányt készített a TTIP visegrádi országokban tapasztalható megítéléséről.

A TTIP és mi

Bár a visegrádi országokban megkérdezett lakosság alapvetően támogató a TTIP-et illetően, a kormányzati szereplők és a média óvatos optimizmussal, illetve kritikusan viszonyul a kérdéshez, különösen Lengyelországban és Magyarországon.

A magyar kormány hozzáállása ambivalens: míg a hivatalos nemzetközi politikai nyilatkozatok szintjén támogatja, a hazai politikai deklarációkban gyakran negatív összefüggésben értelmezi azt. A kormánypárton belül is ellentétes vélemények tartják magukat TTIP-ügyben: Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter például aláírta a Stop TTIP petíciót. Ezzel szemben a kormány hivatalos deklarációiban támogatja a tárgyalásokat.

Mit gondol a politika...

A V4-országok kormányai közül a legtöbb aggodalmat a magyar és a lengyel vezetés fogalmazta meg a tárgyalások tartalmát illetően. Budapest és Varsó fenntartásainak adott hangot például a befektetésvédelmi mechanizmus (Investor State Dispute Settlement, ISDS) és a GMO-mentesség fenntartásának fontossága mellett. A lengyel vezetés elsősorban az élelmiszerbiztonságra helyezte a hangsúlyt, míg a magyar kormány a végső megállapodás nemzetállamok általi ratifikálását szorgalmazta.

Prága hozzáállása főként támogató volt, bár végig hangsúlyozták, hogy a cseh kormány nem hajlandó biankó csekket aláírni. A legpozitívabb TTIP-retorikát pedig a szlovák kormány képviselte. A legfontosabb különbség a magyar és a többi visegrádi állam hozzáállásában, hogy míg Budapest nem törekedett a megállapodások mielőbbi tető alá hozására, a többi ország határozottan sürgette azt.

...és mit az emberek?

2016 májusában a megkérdezett európaiak többsége (51 százalék) támogatta a TTIP-et, 34 százalék pedig ellenezte. A TTIP-pártiak tábora ugyanakkor 2014 őszétől kezdve folyamatosan csökkent, az ellenzők tábora pedig emelkedett.

A visegrádi országok közül a lengyel társadalom támogatja legnagyobb arányban a TTIP-et: 59 százalék nyilatokozott róla pozitívan, ez Csehországban 56, Magyarországon 55, Szlovákiában pedig 47 százalék volt.

A jobboldali európaiak sokkal támogatóbbak a TTIP-pel kapcsolatban, mint a baloldaliak, bár a V4-eken belül ez a cseheket leszámtíva kevésbé meghatározó: ott a megkérdezett jobboldaliak 67 százaléka támogatta és 25 százalékuk ellenezte. A többi visegrádi országban az ideológiai hovatartozás és a TTIP-pel kapcsolatos közvélekedés kevésbé korrelál.

Alapvetően meghatározza a TTIP-pel kapcsolatos hozzáállást az Európai Unióba vetett bizalom: az EU-ban bízók támogatóan nyilakoztak az egyezményről, az integrációt fenntartással kezelők azonban megosztottak a témában. Ugyanígy pozitívan vélekedtek róla azok, akik szerint az EU jó irányba tart, továbbá azok is, akik az alaposabban informáltak közé tartoznak.

A félelem okai

A gazdasági-politikai döntéshozókkal, illetve véleményformálókkal folytatott beszélgetések alapján a megkérdezettek inkább óvatosan viszonyulnak a TTIP-hez, azok is, akik alapvetően támogatják a szabakereskedelmi megállapodásokat.

A legfőbb aggodalmak arra irányultak, hogy vajon az EU képes lesz-e megtartani jelenlegi élelmiszerbiztonság-szabályozási normaszintjét, valóban átláthatóan zajlanak-e a tárgyalások, van-e létjogosultsága az ISDS-nek, és hogy milyen teljesítés várható a hazai KKV-k részéről a jelenlegi versenyképességi szint mellet. Felmerült továbbá egy kevésbé ambiciózus, a legvitásabb fejezeteket mellőző, úgynevezett TTIP-light létrejöttének lehetősége is.

A háttérbeszélgetések résztvevői gyakran teljesen eltérő álláspontot képviseltek a fenti kérdésekben, amely részben a témakörrel kapcsolatos információhiánnyal, részben a TTIP politikailag megosztó jellegével magyarázható.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Veszélyben van a globális gazdaság »

4IG 952 (0,21 ) ALTEO 764 (-0,26 ) ANY 1300 (0,39 ) APPENINN 438 (-1,13 ) AutoWallis 113 (-0,88 ) BIF 301 (0,33 ) CIGPANNONIA 315 (-0,16 ) Duna House A 3780 (1,07 ) ELMU 32600 (1,24 ) ENEFI 490 (-1,21 ) ESTMEDIA 118 (-1,51 ) FUTURAQUA 110 (-3,51 ) GSPARK 4550 (0,22 ) MOL 2962 (-1,46 ) MTELEKOM 435 (-0,11 ) NORDTELEKOM 46 (-1,83 ) NUTEX 31 (0,32 ) OPUS 386 (-1,48 ) OTP 12770 (-1,01 ) OTT1 276 (-1,43 ) PANNERGY 746 (0,27 ) RABA 1130 (-0,44 ) RICHTER 4946 (0,53 ) TAKAREK 602 (-2,90 ) ZWACK 16800 (-0,30 )