Anglia sorsa eldőlt, nem kell új szavazás

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Nem lesz újabb népszavazás az Egyesült Királyság EU-tagságáról - szögezte le kedd este az LBC kereskedelmi rádió adásában Theresa May brit kormányfő.

May a leghallgatottabb londoni kereskedelmi rádió interjúműsorában a műsorvezető kérdésére, hogy miként szavazna, ha újabb referendumot tartanának az EU-tagságról, kitérően azt mondta, hogy "feltételezésekre alapuló kérdésekre" soha nem válaszol.

Ő a bennmaradásra szavazott

A konzervatív párti brit kormányfőről közismert, hogy a tavaly nyári népszavazás kampányában a bennmaradást pártoló tábor tagja volt. Az LBC rádió műsorában meg is erősítette, hogy a referendumon - amelyen a résztvevők szűk, 51,9 százalékos többsége a kilépésre voksolt - ő a bennmaradásra szavazott.

"Annak idején jó okkal tettem így, de a körülmények változnak" - fogalmazott, hozzátéve: a feladat most a Brexitről, vagyis a brit kilépésről hozott népszavazási döntés végrehajtása.

A műsorvezető megismételt kérdésére, hogy ha "ma" tartanának egy újabb népszavazást, azon hogyan voksolna, Theresa May indulatosan kijelentette, hogy "mondhatnám azt is, hogy a bennmaradásra szavaznék, de azt is, hogy a kilépésre, csak azért, hogy adjak valamilyen választ erre a kérdésre".

Nem lesz új szavazás

Nyomatékosan, kétszer is elmondva hozzátette, hogy nem lesz újabb népszavazás a brit EU-tagságról.

"Végrehajtjuk azt, amire a brit nép szavazott, végrehajtjuk a Brexitet, és 2019. március 29-én kilépünk az Európai Unióból" - mondta a rádióműsorban a brit miniszterelnök.

Theresa May idén március 29-én jelentette be a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének aktiválását. Ez a cikkely szabályozza - és aktiválásának bejelentése el is indította - a Brexit-folyamatot.

Az 50. cikkely alapján a brit EU-tagság alapesetben a távozási szándék bejelentése után két évvel szűnik meg. London és az EU azonban köthet olyan kilépési szerződést, amely ennél korábban hatályba lép, de a kilépési feltételekről szóló tárgyalások a tagállamok konszenzusos döntésével a két évben meghatározott időtávlaton túl is meghosszabbíthatók. Így a brit EU-tagság elvileg 2019 márciusa előtt, illetve utána is megszűnhet.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

A statisztikák szerint nőtt az EU turizmusa »

4IG 655 (-1,36 ) AKKO Invest 424 (-0,47 ) ANY 1385 (-1,07 ) APPENINN 361 (-1,50 ) AutoWallis 101 (-0,98 ) CIGPANNONIA 180 (-1,64 ) CSEPEL 502 (-4,20 ) CyBERG 1750 (0,57 ) Duna House A 3890 (-1,02 ) EHEP 8750 (-0,57 ) ENEFI 367 (-1,08 ) ESTMEDIA 131 (-2,96 ) FORRAS/OE 1950 (-5,34 ) FUTURAQUA 105 (-1,50 ) GSPARK 5000 (-1,19 ) KPACK 20600 (-10,43 ) KULCSSOFT 3020 (3,42 ) MOL 2666 (-1,62 ) MTELEKOM 455 (-0,11 ) NORDTELEKOM 51 (-1,92 ) NUTEX 45 (0,89 ) OPUS 291 (-2,55 ) OTP 14570 (-1,15 ) OTT1 228 (-3,18 ) PANNERGY 724 (-0,82 ) RICHTER 6520 (-0,91 ) SET Group 92 (-3,16 ) WABERERS 1070 (-0,93 ) ZWACK 17500 (-0,28 )