Apokaliptikus forgatókönyvek készülnek Brexit utánra

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Apokaliptikus fejleményekre felkészítő forgatókönyvek is készülnek vasárnapi brit sajtóértesülés szerint a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről folyó tárgyalásokért felelős minisztériumban arra az esetre, ha Nagy-Britanniának a kilépés időpontjáig nem sikerül kereskedelmi megállapodásra jutnia az Európai Unióval.

Összeomlás

A The Sunday Times konzervatív vasárnapi brit lapnak név nélkül nyilatkozó minisztériumi illetékesek elmondták: készenléti tervezés folyik például arra, hogy a délkelet-angliai Dover évente 2,5 millió kamiont fogadó kikötőjének működése "a Brexit utáni első napon" összeomlik.

A lap egyik minisztériumi forrása szerint e forgatókönyv alapján Délnyugat-Angliától az északi Skóciáig a szupermarketekben két napon belül elfogyna az élelmiszer, a kórházak két héten belül gyógyszer nélkül maradnának, és a második hét végére elfogyna az üzemanyag is. A tervek alapján a hatóságok repülőgépek bérlésével vagy a brit királyi légierő (RAF) szállítógépeivel igyekeznének eljuttatni a legfontosabb árucikkeket és gyógyszereket az ország minden zugába.

Tanulj a tőzsdén kereskedni 21 nap alatt! Kérd az INGYENES videóidat még ma! (A kereskedés kockázatos.) (x)

A Brexit-tárgyalásokért felelős minisztérium szóvivője a lapnak megerősítette, hogy "folytak megbeszélések" ilyen jellegű forgatókönyvekről, az illetékes azonban "teljesen hamisnak" nevezte azt a beállítást, hogy ezeknek a forgatókönyveknek esélyük lenne a megvalósulásra.

Arra mindazonáltal brit hivatalos személyiségek és az üzleti szektor képviselői is felhívták már a figyelmet, hogy ha nem lesz kereskedelmi megállapodás az EU-val, és emiatt a brit EU-tagság megszűnése után vámadminisztrációs eljárásokat kell alkalmazni a jelenleg vámmentes kétoldalú kereskedelemben, az legalábbis súlyos költségekkel és potenciális fennakadásokkal járhat.

Pluszköltségek hada

Jon Thompson, a brit adó- és vámhivatal (HMRC) vezetője a londoni alsóház költségvetési és pénzügyi bizottságának minapi meghallgatásán elmondta: az HMRC becslése szerint - amely a különböző elemzői számítások középértékét veszi alapul - a brit exportcégeknek minden egyes exporttétel után 32,50 fontba kerülne a vámáru-nyilatkozat kitöltése.

Közölte: évente hozzávetőleg 200 millió tételnyi exportszállítmány indul az Egyesült Királyságból az Európai Unió más piacaira. Ez önmagában 6,5 milliárd font költséggel járna, ráadásul nagyjából ugyanennyi pótlólagos költség az EU-piacról származó - éves tételszámban jórészt a brit exportmennyiségnek megfelelő - importban is megjelenne, vagyis ez az adminisztrációs kötelem évente 13 milliárd fontba (több mint 4700 milliárd forint) kerülne.

Thompson szerint az egyéb EU-szabályozási - például eredetigazolási - kötelmek ehhez "még néhány milliárdot" hozzáadnának, így a költségtöbblet elérheti a 17-20 milliárd fontot.

A japán Honda autóipari konglomerátum brit érdekeltségeinek szakértői a londoni alsóház meghallgatásán elmondták: a cég angliai üzeméhez hétpercenként érkeznek az uniós beszállítóktól származó részegységeket hozó kamionok, és a raktárakban mindössze egynapi termeléshez szükséges készlet van.

A Honda szakértői szerint, ha a kontinensről érkező részegység-behozatalt vámvizsgálatnak kell alávetni, a beszállítási folyamat ebből eredő minden negyedórányi késedelme 850 ezer font (csaknem 310 millió forint) halmozott éves veszteséget okozna az üzemnek a tovagyűrűző fennakadások miatt.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Szinte mindenhol nőtt a forgalomba helyezett autók száma »

4IG 915 (2,81 ) AKKO Invest 446 (-0,89 ) ALTEO 818 (1,24 ) APPENINN 406 (2,40 ) AutoWallis 110 (-0,90 ) BIF 308 (-0,65 ) CIGPANNONIA 220 (2,09 ) CSEPEL 578 (3,96 ) CyBERG 1650 (3,12 ) Duna House A 3750 (-1,06 ) EHEP 8350 (-6,18 ) ELMU 34400 (1,18 ) ENEFI 422 (-4,31 ) ESTMEDIA 140 (2,34 ) FORRAS/T 1580 (17,04 ) FUTURAQUA 112 (9,61 ) GSPARK 4990 (-0,99 ) KPACK 18500 (5,71 ) MOL 3006 (0,13 ) MTELEKOM 439 (-0,45 ) NORDTELEKOM 58 (20,00 ) NUTEX 62 (19,69 ) OPUS 304 (-1,68 ) ORMESTER 7200 (4,35 ) OTP 14150 (1,43 ) OTT1 264 (1,54 ) PANNERGY 746 (0,54 ) RABA 1085 (-1,36 ) RICHTER 5895 (0,77 ) SET Group 124 (3,85 ) TAKAREK 566 (0,71 )