Áremelkedés jöhet az építőiparban

| forrás:
TF-információ/mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

"2017 októberében az építőipari termelés volumene 38,1 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbi, alacsony bázist, ezen belül az épületek építésének volumene 27,3 százalékkal nőtt. Utóbbi adat impozánsabb is lehetne, ha nem fékezné az ágazatot a kivitelezői kapacitáshiány" - kommentálta a KSH pénteken megjelent építőipari gyorstájékoztatóját Tatár Tibor, a Futureal-csoporthoz tartozó Futureal Development Holding vezetője. Hozzátette, a 2007-es évhez képest körülbelül 60 ezer fővel kevesebben dolgoznak az építőiparban, ez a munkaerőhiány pedig látványos bérnövekedést eredményezett az ágazatban, emellett az építőanyagok is jelentősen drágultak - olvasható a közleményben.

Ez még csak a kezdet

Ezeknek a folyamatoknak továbbra sincs vége, így a szakember várakozásai szerint az idén tavalyhoz képest 25-30 százalékkal is nőhetnek a kivitelezési költségek.

A kapacitáshiány további negatív hatása, hogy a kisebb projektek megvalósítása – kivitelező híján – egyre bizonytalanabbnak látszik, mert a kivitelezők az állami beruházásokat, valamint a tőkeerős fejlesztők nagyobb iroda- és lakóingatlan-projektjeit részesítik előnyben.  

„Ez a költségemelkedés – a bérlői kereslet élénkülésével együtt – az irodabérleti díjak további növekedését eredményezi” – hívta fel a figyelmet Tatár Tibor.

Az üresedési ráta már 8 százalék körüli szintre csökkent, ami a válság óta a legalacsonyabb értéknek számít. Az idén emiatt az új projekteknél az irodabérleti díjak várhatóan meghaladják majd a 15 euró/négyzetméter szintet, de több bérleti szerződést kötöttek már 16 eurós árszinten is.

Az A+ kategóriás irodaházaknál tapasztalható szűkös kínálat miatt az ingatlanok vevői között jelentős verseny alakult ki, ami az üresedés ráta további csökkenését vetíti előre.

A Futureal a közép-európai régió egyik vezető ingatlanfejlesztő és befektető cégcsoportja, Európa 20 legnagyobb ingatlanfejlesztője között tartják számon. A csoport az elmúlt 12 évben 900 millió euró értékben több mint 600 000 négyzetméter bruttó alapterületű ingatlanfejlesztési projektet valósított meg. A vállalatcsoport egyik legkiemelkedőbb projektje a Corvin Negyed, ami Közép-Európa legjelentősebb vegyes funkciójú városmegújító fejlesztése.

Húzóágazat maradhat az építőipar?

Az építőipar a következő évben is várhatóan a gazdasági növekedés egyik húzóágazata marad - kommentálta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a legújabb statisztikai adatokat pénteken reggel az M1 aktuális csatornán.

A KSH jelentése szerint mindkét építményfőcsoport termelésének volumene nőtt 2017 októberében az előző év azonos hónapjához képest: az épületeké 27,3, az egyéb építményeké 51,7 százalékkal bővült. Előbbiek növekedése októberben az ipari épületek mellett lakóépületek, iroda és oktatási épületek építésének az eredménye, utóbbiak esetében pedig a termelés – az alacsony bázis mellett – gyorsforgalmi utak építése, valamint vasútfelújítási munkák következtében bővült.

A friss adatokból az is kiderül, hogy az építőipar ágazatai közül az épületek építésének termelése 27,1, az egyéb építményeké 54,8, a speciális szaképítésé 35,0 százalékkal nőtt.

Forrás: KSH

Jelentős növekedés

A megkötött új szerződések volumene az előző évihez képest 15, százalékkal emelkedett, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 42,2, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 2,5 százalékkal. Az épületek közül elsősorban lakóépületekre, kisebb mértékben ipari épületekre, oktatási és szállóépületekre kötöttek új szerződéseket - írta a KSH.

Fontos változás még, hogy az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene október végén 113,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi, alacsony bázist. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 39,3, az egyéb építményeké 156,7 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel ezelőtt.

Varga Mihály szerint a kedvező számok mögött az húzódik meg, hogy az építőipari vállalkozások mind a magyar, mind az uniós forrásokból megrendelésekhez jutottak. A megrendelések állománya száz százalék feletti növekedést mutat - tette hozzá.

A tavalyi év végihez képest eddig másfél-kétszer annyi lakásépítési engedélyt adtak ki - mutatott rá a miniszter, aki arra is kitért, hogy idén tízezer lakás épülhet meg, miközben jövőre elérhetőnek tűnik a 14-15 ezres szám is.

Ötvenezerrel többen dolgoznak az építőiparban most az egy évvel korábbihoz képest, azonban az ágazatban néhány területen jelentős a munkaerőhiány - hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter.

Olvastad már? Sokan még a legkeresettebb végzettségekkel sem találnak állást
Hónapok óta sorra érkeznek a jó hírek a magyar gazdaságról. Van azonban egy tényező, amely a legbizakodóbb elemzőket is aggodalommal tölt el, nem hiába említik meg szinte minden értékelésnél: az ágazatok szárnyát bizony könnyen levághatja a munkaerőhiány. Több területen viszont a munkanélküliség is felüti a fejét. Az építőipar például jelentősen megérzi a szakemberhiányt, meglepő azonban, hogy az ágazaton belül mintegy 4,23 százalékos munkanélküliségi ráta is megfigyelhető.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Szinte hihetetlen a román építőipar teljesítménye »

4IG 846 (0,83 ) AKKO Invest 29600 (2,78 ) APPENINN 430 (-0,46 ) CIGPANNONIA 260 (-1,52 ) CyBERG 1480 (-2,63 ) ENEFI 440 (1,15 ) ESTMEDIA 119 (3,48 ) FORRAS/T 1510 (0,67 ) FUTURAQUA 99 (-2,75 ) GSPARK 4620 (-0,65 ) KPACK 19600 (-0,51 ) MASTERPLAST 760 (-1,30 ) MOL 2850 (-1,38 ) MTELEKOM 445 (-0,22 ) NORDTELEKOM 44 (-1,46 ) NUTEX 29 (1,38 ) OPUS 326 (-3,55 ) ORMESTER 7300 (4,29 ) OTP 13110 (-0,68 ) OTT1 257 (1,38 ) RABA 1100 (0,46 ) RICHTER 4920 (1,61 ) SET Group 110 (-2,48 ) WABERERS 1350 (-2,88 ) ZWACK 17200 (0,29 )