Az adó 1 százalék felajánlása idén is fontos segítség

| forrás:
TF-információ
| szerző: | olvasási idő: kb. 1 perc

Mint minden évben, 2013-ban is rendkívül nagy segítség az SZJA 1%-ának felajánlása. A támogatás most különösen nagy jelentőséggel bír, hiszen az elmúlt években egyre több személy, szervezet, intézmény került nehéz anyagi helyzetbe.

Így számukra minden támogatás létfontosságú lehet. Az adónk 1+1 százalékáról azok a magánszemélyek rendelkezhetnek, akik az úgynevezett összevont jövedelemadó-alapjuk után adóznak és jövedelemadójukat határidőre, maradéktalanul befizetik. A magyar Országgyűlés 1996 decemberében elfogadott, többször is módosított, úgynevezett „1 %”-os törvényének értelmében, adónk egyik 1 százalékát többek között alapítványok, társadalmi szervezetek, egyesületek, intézmények javára ajánlhatjuk fel. A másik 1 százalékunkról valamely egyház vagy a törvényben meghatározott kiemelt költségvetési előirányzat javára rendelkezhetünk.

Egy-egy felajánlás átlagosan 5500 forintot ér, amelyről bár azt gondolnánk, hogy nem egy nagy összeg, mégsem elhanyagolható, hiszen több száz felajánlóval számolva komoly hozzájárulást jelenthet egy alapítvány, vagy egy szervezet számára. A támogatás mértéke összességében a több százezer forinttól akár több millió forintig is terjedhet, amelyből egy-egy civil szervezet életeket menthet, rászorulóknak segítséget nyújthat, vagy éppen egy intézmény adott évi működését is biztosíthatjuk.

Adni jó, az adónk 1 százalékának felajánlása pedig nekünk, mint adózónak semmilyen többletköltséget nem jelent, hiszen ezt az összeget amúgy is az államkasszába fizetnénk be. A felajánlással ráadásul duplán segíthetünk, ugyanis egy közös alapba minden felajánlott forint után egy másik kerül, amelyből aztán a Nemzeti Civil Alapprogramon keresztül minden civil szervezet szabadon pályázhat. A rendelkező nyilatkozat beküldési határideje az egyszerűsített adóbevallást választók esetében 2013. február 15-e. Az egyéni vállalkozók február 25-ig, míg az önadózók május 20-ig adhatják be a felajánlásukra vonatkozó nyilatkozatukat.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Sürgetik a cukor megadóztatását »

4IG 840 (1,45 ) AKKO Invest 29000 (-1,36 ) ALTEO 772 (0,78 ) ANY 1345 (-1,47 ) APPENINN 415 (-0,95 ) AutoWallis 97 (-2,81 ) BIF 305 (2,01 ) CIGPANNONIA 246 (-4,65 ) Duna House A 3750 (0,27 ) ENEFI 428 (1,90 ) ESTMEDIA 114 (0,71 ) FORRAS/OE 1440 (-5,26 ) FORRAS/T 1500 (-0,66 ) FUTURAQUA 97 (3,63 ) GSPARK 4620 (0,43 ) KPACK 16600 (-15,31 ) KULCSSOFT 1200 (-4,00 ) MASTERPLAST 746 (-1,84 ) MOL 2850 (1,42 ) MTELEKOM 450 (0,90 ) NORDTELEKOM 43 (-3,62 ) NUTEX 29 (2,14 ) OPUS 308 (0,92 ) ORMESTER 7100 (1,43 ) OTP 13070 (-0,38 ) OTT1 256 (-0,78 ) PANNERGY 750 (1,63 ) RICHTER 5085 (2,31 ) SET Group 109 (-1,27 ) TAKAREK 570 (2,15 ) ZWACK 17200 (0,58 )