Az amerikaiak már nagyon túllennének a koreai válságon

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter egy vasárnapi televíziós műsorban hangsúlyozta: az amerikai kormány "konstruktív és termékeny párbeszédet" akar Észak-Koreával és csak a diplomácia kudarca esetén lehet szó katonai megoldásról.

Az amerikai diplomácia vezetője a CBS televízió Szemben a nemzettel című vasárnap délelőtti politikai vitaműsorában fejtette ki álláspontját. 

Békés nyomásgyakorlás

Hangsúlyozta: Egyesült Államok stratégiája az, hogy "békés nyomásgyakorlással" rávegye Észak-Koreát "a konstruktív és termékeny párbeszédre". Tillerson kiemelte, hogy amerikai diplomácia célja olyan nemzetközi koalíció létrehozása, amely azt az "üzenetet küldi Észak-Koreának" és szomszédainak, hogy a világ a válság tárgyalásos megoldásának híve.

"Egyértelmű akarok lenni: békés megoldást keresünk" - szögezte le az amerikai külügyminiszter.

Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete a CNN hírtelevíziónak nyilatkozva szintén a diplomácia fontosságát emelte ki. Hozzátette azonban, ha ez nem működik, akkor James Mattis védelmi miniszter "készen áll" arra, hogy "kézbe vegye" a helyzetet.

Haley az Egyesült Államok eddigi "felelősségteljes magatartását" hangsúlyozva leszögezte, hogy amennyiben Phenjan továbbra is kihívóan viselkedik, az Egyesült Államoknak meg kell védenie önmagát és szövetségeseit.

Nem akarnak háborút

"Észak-Korea megsemmisül, és tudjuk, hogy ezt egyikünk sem akarja. Egyikünk sem akar háborút" - fogalmazott. 

Herbert McMaster nemzetbiztonsági tanácsadó az ABC televízió Ez a hét című műsorában arról beszélt, hogy az észak-koreai fenyegetéssel szemben "minden megoldás szóba jöhet". McMaster pénteken a Fehér Házban tartott sajtóértekezleten kijelentette, hogy Washington eljutott a diplomáciai erőfeszítések határáig és "a katonai megoldás az asztalon van".

Észak-Korea péntekre virradóra ismét ballisztikus rakétát bocsátott fel, amely átrepült a japán Hokkaido sziget felett, majd a Csendes-óceánba zuhant. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken ismét rendkívüli ülést tartott és újabb határozatban ítélte el a rakétafelbocsátást, felszólítva Phenjant a rakétakísérletek haladéktalan leállítására.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Javult a fogyasztói hangulat az USA-ban »