A szlovén gazdaságot is megtépázta a járvány

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A szlovén gazdaság teljesítménye 2,3 százalékkal csökkent az első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a szlovén statisztikai hivatal pénteken. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a szlovén bruttó hazai termék (GDP) 4,5 százalékkal esett vissza 2019 utolsó negyedévéhez képest és 3,4 százalékkal bővült az előző év ugyanazon időszakához képest.

A jelentés szerint a csökkenésre hatással volt belföldi fogyasztás és a külső kereslet lassulása. A koronavírus-járvány következtében - főleg annak márciusi, európai kitörése óta - 3,1 százalékkal csökkentek a belföldi kiadások: a végső fogyasztás 3,1 százalékkal, a bruttó tőkeáramlás 3,3 százalékkal esett vissza. A végső kormányzati fogyasztás 5,8 százalékkal nőtt. A háztartások végső fogyasztási kiadásainak volumene 6,4 százalékkal, a bruttó állóeszköz-felhalmozás 6,3 százalékkal zsugorodott. A készletek növekedése, amely fél százalékponttal járult hozzá a GDP bővüléséhez, enyhítette a bruttó beruházások és a belföldi fogyasztás csökkenésének negatív hatásait.

Az export 1,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, az import pedig 2,5 százalékkal esett vissza. A külkereskedelmi egyenleg fél százalékponttal járult hozzá a GDP növekedéséhez. Az első negyedévben egy százalékkal nőtt a foglalkoztatottak száma az előző év ugyanezen időszakához képest. Új munkahelyek főleg az építőiparban, az egészségügyben és a szociális ellátásban jöttek létre az ország statisztikai hivatalának jelentése szerint. A zuhanó olajár májusban csökkentette a fogyasztói árakat, az éves deflációs ráta 1,2 százalék maradt, annak ellenére, hogy havi szinten a fogyasztói árak 0,9 százalékkal emelkedtek. Az áruk ára 2,9 százalékkal csökkent, míg a szolgáltatások ára 2 százalékkal emelkedett.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Burús jövőt lát a gazdaság előtt a horvát jegybank »