-->

Az olasz belügyminiszter már fenyegtőzik

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Olaszország a partjaira szállított migránsok létszámcsökkentésén fáradozik a civil szervezetek és a földközi-tengeri Triton európai művelet hajóinak kikötési korlátozásával, és ezért Marco Minniti belügyminiszter hétfői nyilatkozatai szerint kész akár kilépni is a Tritonból.

Jelentős kedvezményekben részesült

Marco Minniti bejelentette, hogy a kormány kedden kezdi meg az egyeztetést a Frontex európai határ- és partvédelmi ügynökség varsói székházában a Triton művelet "felülvizsgálatáról". Róma azt akarja elérni, hogy a Tritonban szolgáló európai hajók ne csak az olaszországi partokra szállítsák a Földközi-tengeren kimentett embereket. Elutasítás esetén kész kilépni a Triton-műveletből.

A Corriere della Sera című napilap emlékeztetett, hogy Olaszország 2014-ben állapodott meg a Frontexszel abban, hogy a nemzetközi vizeken kimentett embereket az olaszországi partokon fogadják be akkor is, ha nem olasz felségjelzésű hajók fedélzetén érkeznek. Málta viszont eközben csak arra kötelezte el magát, hogy kizárólag a saját felségvizein mentett embereket fogadja be. Ezért cserébe Olaszország jelentős gazdasági-pénzügyi kedvezményekben részesült az Európai Uniótól.

Korábban a kormány tervei között szerepelt a dél-olaszországi kikötők lezárása a civil mentőhajók előtt arra kényszerítve őket, hogy a több száz kilométerrel távolabbi kikötőkig menjenek, Triesztig vagy Genováig.

Félnek a tömeges megindulástól

Lapértesülések szerint hasonló terv az is, hogy a déli kikötőket nyitva hagyják a civil szervezetek hajói előtt, de ha nem olasz szervezetről vagy nem olasz felségjelzésű hajóról van szó, akkor a menedékkérőket abba az országba szállítják tovább, ahol a hajót vagy a szervezetet bejegyezték. Ez azonban költséges és nehezen megvalósítható, miután az EU-tagállamok már többször nemet mondtak az Olaszországba érkezők befogadására.

A mentőhajókról zajló vitával egy időben az utóbbi napokban majdnem teljesen leállt a Líbiából Olaszországba tartó migráció. Az olasz hatóságok attól tartanak, hogy a líbiai embercsempész-szervezetek "bosszúból" visszatartják az indulásokat, hogy azután egyszerre indítsanak útnak akár tízezer embert is. Az olasz fegyveres erők egy járőrhajója első alkalommal engedélyt kapott a líbiai hatóságoktól, hogy líbiai vizeken ellenőrizze az embercsempészek hajóinak indulását, valamint a civil hajók tevékenységét is.

Emma Bonino volt olasz külügyminiszter és volt EU-biztos a La Stampának úgy nyilatkozott, Olaszország eddig nem sokat ért el uniós szinten a migráció megoldásában, de nem szabad feladnia. Bonino azt javasolta, hogy a kormány adjon ideiglenes vízumot az Olaszországba érkező menedékkérőknek, hogy tovább tudjanak menni más EU-tagállamokba.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Zsugorodott az euróövezeti gazdasági teljesítmény »

4IG 636 (-0,31 ) AKKO Invest 395 (0,13 ) ANY 1200 (-0,83 ) APPENINN 308 (6,02 ) AutoWallis 82 (0,12 ) BIF 264 (3,53 ) CIGPANNONIA 371 (-0,27 ) DELTA 79 (1,93 ) DM-KER 67 (0,07 ) Duna House 324 (0,62 ) EHEP 1465 (1,03 ) FUTURAQUA 60 (-1,96 ) GSPARK 3440 (0,29 ) KULCSSOFT 1660 (-1,19 ) MASTERPLAST 1200 (-2,04 ) MOL 2058 (-0,58 ) MTELEKOM 385 (1,32 ) Megakran 4 (-2,44 ) NORDTELEKOM 24 (1,70 ) NUTEX 23 (-0,64 ) ORMESTER 1680 (8,39 ) OTP 11960 (-0,17 ) OTT1 155 (1,31 ) PANNERGY 730 (-0,27 ) RABA 980 (-2,00 ) RICHTER 7070 (-0,28 ) TAKAREK 540 (-1,82 ) WABERERS 1100 (0,92 )