Az OECD rontotta világgazdasági előrejelzését

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Rontotta az idei és a jövő évre vonatkozó világgazdasági előrejelzését a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), amely arra figyelmeztetett, hogy a kereskedelmi viták és a brit EU-tagság megszűnését (Brexit) övező bizonytalanságok csapást mérnek a globális kereskedelemre és a vállalatok tevékenységére.

A szerdán közzétett időközi gazdasági előrejelzés tanúsága szerint a párizsi székhelyű multilaterális szervezet szakértői úgy becsülik, hogy idén 3,3 százalékkal, jövőre pedig 3,4 százalékkal növekedhet a világgazdaság a 2018-ban elért 3,6 százalék után. Az idei évre vonatkozó prognózist 0,2 százalékponttal, a jövő évit pedig 0,1 százalékponttal rontották az előző, tavaly novemberi előrejelzéshez képest.

Az OECD novemberben még jelentősebb mértékben rontotta előrejelzését. Akkor a 2019-es és a 2020-as évre egyaránt 3,5 százalékos globális gazdasági bővüléssel számoltak, ami 0,3, illetve 0,4 százalékponttal volt alacsonyabb az előző, májusi becsléshez képest.

A legfrissebb prognózis szerint a legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaságok csoportjába (G20) tartozó országok majdnem mindegyikében romlottak a gazdasági kilátások. A kínai és az európai gazdaság gyengülése a világkereskedelem és a globális feldolgozóipar növekedésének lassulásával, a nagy politikai bizonytalanságokkal, valamint a pénzpiaci kockázatokkal párosulva alááshatja a középtávon erős és fenntartható növekedést szerte a világban.

Laurence Boone, az OECD főközgazdásza kiemelte, hogy egyre erősödnek a világgazdaságra leselkedő komoly veszélyek. "Ha bármelyik régióban meredekebben lassul a gazdaság, az kisiklathatja a világgazdaságot, főleg akkor, ha a pénzpiacokra is átgyűrűzik a hatás. A kormányoknak fokozniuk kell a többoldalú párbeszédet a kockázatok csökkentésének érdekében és összhangba kell hozniuk tevékenységüket, hogy el tudjanak kerülni egy újabb válságot" - mutatott rá.

Az OECD arra szólította fel a központi bankokat, hogy politikájuk maradjon a gazdasági növekedést támogató pályán. Ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy a monetáris politika önmagában nem tudja orvosolni Európa gazdasági növekedésének lassulását vagy javítani a szerény középtávú növekedési kilátásokat. Ha az alacsony adósságállománnyal rendelkező európai országokban egy új összehangolt fiskális gazdaságélénkítő programot indítanak el, amihez az összes euróövezeti tagállamban strukturális reformok párosulnak, az új lökést adna a növekedés fellendítéséhez, a termelékenység fokozásához és a bérek emeléséhez középtávon - mutattak rá a szakértők.

Novemberhez képest különösen jelentősen romlottak az euróövezet, azon belül is Németország és Olaszország gazdasági kilátásai, valamint Nagy-Britannié, Kanadáé és Törökországé is. Az euróövezet bruttó hazai terméke (GDP) idén 1,0 százalékkal, jövőre pedig 1,2 százalékkal bővülhet a tavalyi 1,8 százalék után. Novemberi prognózisában az OECD az euróövezetre az idei évre még 1,8 százalékos, jövőre pedig 1,6 százalékos GDP-növekedést jelzett.

Németország gazdasága idén 0,7 százalékkal, jövőre pedig 1,1 százalékkal növekedhet, ez sokkal rosszabb a novemberben jelzett 1,6, illetve 1,4 százalékhoz képest. Olaszország esetében az idei évre a GDP 0,2 százalékos csökkenésére, jövőre viszont 0,5 százalékos emelkedésére számítanak a szakértők, ez 1,1, illetve 0,4 százalékponttal kisebb a novemberi értékekhez képest.

A G20-ak GDP-növekedése idén 3,5 százalék, jövőre pedig 3,7 százalék lehet a tavaly elért 3,8 százalék után. A novemberi prognózisban mindkét évre 3,7 százalékos várható növekedést jelzett előre az OECD.

Az Egyesült Államok GDP-növekedése a tavalyi 2,9 százalékról idén 2,6 százalékra, jövőre pedig 2,2 százalékra mérséklődhet. Novemberben 2019-re 2,7 százalékos, 2020-ra pedig 2,1 százalékos növekedést jósoltak.

Kínában is lassul a GDP-növekedés, de egészen más nagyságrendben: a tavalyi 6,6 százalék után idén 6,2 százalékra, 2020-ban pedig 6,0 százalékra várható. Novemberhez képest csak a 2019-es érték változott, 0,1 százalékponttal vitték lejjebb.

Oroszország gazdasága a tavalyi 2,3 százalék után idén 1,4 százalékkal, jövőre pedig 1,5 százalékkal bővülhet. Novemberben a 2019-es évre 1,5 százalékos, 2020-asra pedig 1,8 százalékot adtak meg.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Kisebb hazai kínálattal indul a dinnyeszezon »

4IG 1080 (-1,10 ) AKKO Invest 25000 (0,81 ) ALTEO 730 (-1,35 ) ANY 1340 (-0,37 ) APPENINN 472 (2,61 ) AutoWallis 124 (-0,40 ) BIF 311 (0,32 ) CIGPANNONIA 373 (-1,32 ) EHEP 17000 (8,97 ) EMASZ 25000 (1,63 ) ENEFI 488 (-0,20 ) ESTMEDIA 83 (2,09 ) FORRAS/T 1130 (-9,60 ) FUTURAQUA 79 (-0,13 ) GSPARK 3710 (0,27 ) KPACK 19000 (-7,77 ) MOL 3086 (0,46 ) MTELEKOM 418 (0,24 ) NORDTELEKOM 42 (1,83 ) NUTEX 28 (3,70 ) OPUS 468 (3,86 ) OTP 11480 (-0,17 ) OTT1 198 (-0,20 ) PANNERGY 710 (-0,56 ) RABA 1180 (0,85 ) RICHTER 5180 (0,68 ) SET Group 660 (-0,60 ) TAKAREK 652 (0,31 ) WABERERS 1250 (-2,34 ) ZWACK 17800 (0,56 )