Az öregeké lesz a világ, nincs mit tenni

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 1 perc

2030-ra már 56 országban több lesz a 65 feletti idős lakos, mint a 15 év alatti gyerek egy a Bloomberg által ismertetett új kutatás szerint.

Olaszország kezdte, az egész világ folytatja

Történelmi fordulópontként ismert, és visszafordíthatatlannak tűnik az, ami 1995-ben még csak egyetlen országra, az olaszokra volt igaz, ahol abban az évben lett több idős, mint gyerek. Nemsokára már 56 országban (Új-Zélandtól Grúziáig) lesz ugyanez a helyzet, legalábbis Joseph Chamie népességkutató szerint, aki egy negyedévszázadon át vizsgálta a populációs mintázatokat először az ENSZ-nél, később pedig független kutatóként.

A New York-i székhelyű szervezet korábbi vezető demográfusa összehasonlította a 15 év alatti gyerekekre és a 65 feletti felnőttekre vonatkozó népesség-előrejelzéseket. Kutatásából kiderül, hogy nem csak a fejlett országokat, mint Németország vagy Japán, érinti az elöregedési átok. Kuba és Dél-Korea például 2020-ra ér a mérföldkőhöz, őket pedig Thaiföld és az Egyesült Államok öt évvel követi majd. 2075-re pedig az egész világ népessége eléri a demográfiai fordulópontot.

Míg a hosszabb várható élettartam alapvetően jó dolog, komoly problémákhoz vezet, ha a dolgozó népesség nem képes finanszírozni a nyugdíjakat. Míg évtizedekkel ezelőtt általában egy nyugdíjasra tíz dolgozó jutott, addig ma Olaszországban már például három kereső kell eltartson egyetlen nem dolgozót. A politika lehetőségei elég kellemetlenek – adóemelés, vagy a nyugdíjak csökkentése –, így a kormányok kezdenek kifutni az időből, hogy megoldást találjanak.

Márpedig a demográfia törvényeit nem lehet kikerülni, emlékeztet Chamie.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Tényleg kapósak voltak a rezsiutalványok »