Az USA miatt bukott a G20-as egyetértés

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Az Egyesült Államok heves ellenállása miatt nem jutottak egyetértésre a protekcionizmus elutasítása és a szabadkereskedelem melletti kiállás, valamint a klímaváltozás elleni harc ügyében a G20 csoport pénzügyminiszterei és jegybankelnökei kétnapos találkozójukon a németországi Baden-Badenben, így a szombaton kiadott zárónyilatkozatból az eddigi hagyományoktól eltérően kimaradtak az erre vonatkozó megfogalmazások.

A vita az Egyesült Államok delegációja és több nagy szövetséges ország küldöttsége között zajlik, és arról szól, hogy a legfejlettebb iparú államokat és a legnagyobb feltörekvő országokat, illetve az Európai Uniót mint intézményt összefogó G20 csoport továbbra is egyértelműen elutasítsa-e a nemzetközi kereskedelem szabadságát gátló, piacvédő, protekcionista gazdaságpolitikát, vagy pedig az új washingtoni vezetés nyomására engedékeny álláspontot foglaljon el.

Menteni a menthetőt

Az egyhangúlag elfogadott ötoldalas zárónyilatkozatba a vendéglátó Németországnak sikerült egy olyan mondatot belefoglaltatni, amely a minimális konszenzus megmentését célozta. Így hangzik: "Dolgozunk azon, hogy erősítsük a kereskedelem hozzájárulását nemzetgazdaságaink erősítéséhez".

Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter mindazonáltal úgy nyilatkozott, hogy "a nemzetközi együttműködés nincs veszélyben", és a "G20-folyamat inkább megerősödött, semmint meggyengült". Az Egyesült Államok is a nyitott piacok híve, senki sem támogatja a protekcionizmust, de nem világos, hogy "ki-ki mit ért ezalatt" - állapította meg.

A protekcionizmus elutasításán és a szabadkereskedelem melletti kiálláson kívül nem említi a zárónyilatkozat a párizsi klímaegyezményt sem, miután néhány nappal ezelőtt az amerikai adminisztráció olyan költségvetést terjesztett elő, amely megnyirbálja a globális felmelegedés elleni küzdelemre szánt kiadásokat, és Donald Trump amerikai elnök több ízben hangoztatta a klímaváltozás elleni küzdelemmel szembehelyezkedő álláspontját.

A szabadkereskedelem a vitás pontok között

Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter a tanácskozás után azt mondta, hogy az Egyesült Államok elkötelezett marad a szabadkereskedelem mellett, de felül akar vizsgálni több kereskedelmi egyezményt, és ki akarja javítani az azokban lévő "túlzásokat". Ezek között említette az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA), a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) néhány szabályozását és "bizonyos régebbi egyezményeket".

"Hiszünk a szabadkereskedelemben, mi vagyunk a világ egyik legnagyobb piaca és egyik legnagyobb kereskedelmi partnere, a kereskedelem jó nekünk és jó a többi embernek is" - jelentette ki az amerikai pénzügyminiszter.

A tanácskozás résztvevői szerint a világgazdaság élénkülése gyorsabbá vált, és a növekedés az idei évben is folytatódik. A résztvevőknek egy sor témában sikerült egyetértésre jutniuk, beleértve a piacszabályozást, a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelmet és a gazdasági fejlődés elősegítését Afrikában.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Nem jók a világgazdaság növekedésének eredményei »