Balog Ádám: félmillió cég választhatja az új adókat

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

A kormány várakozásai szerint jövőre mintegy félmillió vállalkozás választhatja a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) vagy a kisvállalati adót (kiva) - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten.

Balog Ádám a Napi Gazdaság című napilap üzleti reggelijén közölte azt is, hogy a félmillió cég nagyobb részének a kata választása éri majd meg.

Hangsúlyozta: 2013. január elsejével lényegében befejeződik az adórendszer átalakítása, a kormány szeretné stabilizálni az adórendszert. Továbbra is cél a munkát terhelő adók csökkentése, mivel ez növekedési és versenyképességi szempontból is fontos.

Zara László, az Adótanácsadók Egyesületének elnöke szerint félmilliónál is több vállalkozásnak alkalmas lenne a kata és a kiva, mivel elég nagy biztonsággal kijelenthető, hogy a 6 millió forint éves nettó árbevétel alatti egyéni vállalkozóknak és evásoknak jó választás a kata. A szakértő hozzátette ugyanakkor, hogy sok vállalkozás bizonytalan az éves pénzügyi várakozásokat illetően, így nehéz eldönteniük, hogy bejelentkezzenek-e.

Kálix Géza, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Számviteli, Adótanácsadói, Könyvelői, Könyvvizsgálói Osztályának vezetője elmondta: a vállalkozók részéről régóta igény az adórendszer egyszerűsítése, ebben a korábbi elmozdulás után most visszalépést tapasztalnak. Kiemelte, hogy a bonyolultság kezelhető, de az adózási környezet tervezhetetlensége kevésbé.

Balog Ádám erre reagálva elmondta: jogos elvárás a kiszámíthatóság, de mivel az átalakítás kezdetekor a kormány úgy döntött, hogy aktívan keres megoldásokat a fennálló problémákra, az sok átalakítással jár, amit le kell végezni.

A munkát terhelő adókról kifejtette, azok súlyát jelentősen csökkenteni kell, ezt a célt pedig a munkahelyvédelmi akcióterv szolgálja, amelynek keretében célzottan bizonyos, munkaerő-piaci szempontból hátrányos csoportok foglalkoztatását segítik járulékkedvezményekkel. Balog Ádám elmondta, egy egységes, 10 százalékpontos járulékcsökkentés 800-900 milliárd forintba kerülne, erre nincs forrás.

Zara László az egykulcsos adórendszer bevezetéséről úgy vélekedett, hogy annak időzítése nem volt jó, és az alacsonyabb jövedelműeknek jövedelemkiesést jelentett az adójóváírás kivezetése. Felhívta a figyelmet arra, hogy a folyamatosan emelkedő minimálbér teher a munkáltatóknak, mert óhatatlanul "feljebb nyomja" a többi munkavállaló bérigényét is.

Az adószakértő szerint a félszuperbruttó 2013-as kivezetésével egyszerűsödik az adórendszer, ugyanakkor még lehetne a "tisztulás" felé tovább is menni.

Kálix Géza úgy vélekedett, önmagában az szja egykulcsossá tétele nem reform, vállalkozási oldalról pedig a bérköltség még így is "brutális".

A beszélgetésen felmerült a béren kívüli juttatások létjogosultsága is; erről Balog Ádám úgy vélekedett, hogy amíg a munkát terhelő adót nem tudják jobban csökkenteni, addig van létjogosultságuk az utalványoknak.

Kálix Géza is azt mondta, hogy a béren kívüli juttatásokra szükség van, mivel a kedvezményes adózással célzott belső fogyasztást generálnak, ugyanakkor a munkáltatók a jelenleginél is alacsonyabb adókulcsot szeretnének.

Balog Ádám elmondta, hogy 2013. április elsejétől vezetik be a pénztárgépek összekötését az adóhivatallal, amitől 95 milliárd forintos áfabevétel-növekményt vár a kormány. Zara László szerint ez túlzó becslés, bár tény, hogy ha van egy fenyegető ellenőrzés, akkor az javítja a fizetési fegyelmet.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Érintik a könnyítések a katásokat is »

4IG 435 (5,84 ) AKKO Invest 388 (3,47 ) ALTEO 710 (-1,39 ) ANY 1240 (1,22 ) APPENINN 292 (9,36 ) AutoWallis 78 (2,77 ) BIF 300 (-1,96 ) CIGPANNONIA 136 (1,12 ) CSEPEL 370 (-7,50 ) DELTA 104 (4,73 ) EHEP 5100 (-7,94 ) ENEFI 295 (-3,59 ) FORRAS/OE 1070 (-10,83 ) FUTURAQUA 73 (1,39 ) GSPARK 4380 (-1,35 ) KPACK 19300 (4,32 ) KULCSSOFT 1820 (1,11 ) MASTERPLAST 596 (1,02 ) MOL 1950 (3,45 ) MTELEKOM 369 (3,80 ) NORDTELEKOM 36 (5,88 ) NUTEX 31 (3,32 ) OPUS 207 (8,72 ) ORMESTER 11400 (-0,87 ) OTP 8985 (-1,26 ) OTT1 180 (-0,44 ) PANNERGY 674 (2,74 ) RABA 930 (1,09 ) RICHTER 6350 (4,35 ) SET Group 78 (3,45 ) TAKAREK 413 (4,56 ) WABERERS 726 (3,71 )