Benyújtuk az EU-nak a kívánságlistát

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Magyarország a héten benyújtja a 2014-2020 között érkező uniós források felhasználásának keretét jelentő partnerségi megállapodást az Európai Bizottságnak, a kormány már véglegesítette a dokumentumot - közölte Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságstratégiáért felelős államtitkára szerdán egy budapesti konferencián.

Az államtitkár a Világgazdaság üzleti napilap innovációs rendezvényén elmondta: a pályázatok várhatóan az év második felében jelennek meg.

A GINOP kapja a legtöbb pénzt

A partnerségi megállapodás értelmében a hétéves uniós költségvetési periódusban kutatás-fejlesztésre és innovációra (k+f+i) a tervek szerint valamivel több mint 800 milliárd forint juthat - ismertette.

Ennek súlypontját a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) jelenti, amelyből k+f+i tevékenységre 520 milliárd forint vissza nem térítendő forrást, valamint 200 milliárd visszatérítendő támogatást, egyebek mellett kedvezményes hitelt, garanciát fordítanak majd - mondta el az államtitkár. Ezen túl más operatív programokban is van közvetlenül k+f+i pályázatokra fordítható összeg - tette hozzá.

Startup és Horizon

Cséfalvay Zoltán kiemelte azt is, hogy a mintegy 800 milliárd forintból csaknem 140 milliárd megy közvetlenül induló (startup) vállalkozások, illetve az ezek közötti intézményrendszer támogatására.

A másik fontos pénzügyi csatorna a Horizont 2020 - hívta fel a figyelmet az államtitkár. A közvetlenül Brüsszelből elérhető mintegy 77 milliárd eurós keretből a hazai várakozások szerint 300-350 millió eurót nyerhetnek el magyar pályázók. A programról szóló tájékoztatásban, az ezekre a pályázatokra való felkészítésben kiemelt szerepe lesz a Nemzeti Innovációs Hivatalnak - tette hozzá.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Nem csak itthon csökkent az építőipari termelés »

4IG 1116 (1,45 ) AKKO Invest 25400 (1,60 ) ALTE2 748 (1,91 ) ALTEO 748 (1,91 ) ANY 1340 (-0,37 ) APPENINN 472 (-1,46 ) AutoWallis 122 (14,62 ) BIF 307 (0,66 ) CIGPANNONIA 372 (-1,06 ) Duna House A 4100 (1,99 ) EMASZ 24400 (-0,81 ) ENEFI 467 (0,65 ) ESTMEDIA 85 (0,12 ) FORRAS/OE 1030 (0,98 ) FUTURAQUA 77 (2,93 ) GSPARK 3780 (0,27 ) KONZUM 211 (2,43 ) MOL 3134 (-0,38 ) MTELEKOM 421 (-0,12 ) NORDTELEKOM 42 (5,00 ) NUTEX 26 (-5,05 ) OPUS 425 (1,67 ) OTP 12000 (-0,17 ) OTT1 200 (-1,48 ) PANNERGY 706 (-0,56 ) RICHTER 5130 (-2,10 ) SET Group 505 (0,40 ) WABERERS 1000 (1,01 ) ZWACK 17700 (1,14 )