Biztonsági okokból máshol tartják az EU-csúcsot

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Az eredeti tervekkel ellentétben az Európai Tanács régi székházában rendezik meg az uniós állam- illetve kormányfők csütörtökön kezdődő kétnapos csúcstalálkozóját, miután a nemrég átadott új épületet egy héten belül már másodszor kellett kiüríteni a konyhában szivárgó mérgező füst miatt.

A tanácsi sajtószolgálat tájékoztatása szerint elővigyázatosságból döntöttek a helyszín módosítása mellett, az ülés programja azonban változatlan.

Az uniós csúcsértekezletek és miniszteri ülések új helyszínéül szolgáló Európa épületet tavaly decemberben adták át, ezt megelőzően a szomszédos Justus Lipsius épület volt a tanácsi intézmények központi székháza.

Az Európa épületben dolgozók közül szerdán többen is rosszul lettek, ezért a hatóságok kiürítették a székházat. Hasonló incidensről érkeztek hírek pénteken is, akkor húsz ember lett rosszul, közülük kilencet kórházba kellett szállítani. A hivatalos közleményben bizonyos tisztítószerek közötti kémiai reakcióval magyarázták a történteket.

"Nincsenek biztonsági aggályaink, pusztán azt gondoltuk, jobb lenne megváltoztatni a helyszínt, hogy mindenki jóllétét biztosítani lehessen" - mondta egy uniós tisztségviselő a Le Soir című belga napilapnak.

A szivárgás okának felderítésére a hatóságok vizsgálatot indítottak.

A Brüsszelben "Űrtojásnak" (Space Egg) is nevezett, futurisztikus épületet sorozatos csúszások után adták át, az építkezés mintegy 320 millió euróba került.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Kerékpáros közlekedésben az élenmezőnyben vagyunk »

4IG 641 (3,39 ) AKKO Invest 457 (1,56 ) ANY 1260 (1,61 ) APPENINN 357 (0,56 ) AutoWallis 84 (8,26 ) CIGPANNONIA 170 (1,19 ) DELTA 92 (2,11 ) EHEP 2500 (-5,66 ) FORRAS/OE 1140 (6,54 ) FUTURAQUA 70 (-0,29 ) GSPARK 3400 (0,29 ) Gloster 2500 (-10,52 ) KULCSSOFT 1540 (-1,28 ) MASTERPLAST 606 (1,34 ) MOL 1877 (3,08 ) MTELEKOM 383 (1,32 ) NORDTELEKOM 30 (4,12 ) NUTEX 31 (-1,45 ) OPUS 258 (1,18 ) OTP 11030 (1,66 ) OTT1 196 (-3,65 ) PANNERGY 610 (-0,33 ) RICHTER 6785 (3,98 ) SET Group 66 (-5,44 ) WABERERS 874 (-3,96 ) ZWACK 16800 (0,30 )