Brexit: már a tárgyalások második fordulójánál tartunk

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Megkezdődött az Egyesült Királyság európai uniós kiválásáról szóló tárgyalások második fordulója hétfőn Brüsszelben.

A Lisszaboni Szerződés 50. cikke szerinti első egyeztetést június 19-én tartották, de akkor mindössze a menetrendről egyeztek meg, az első "igazi", négynapos tárgyalási forduló a mostani.

"Jól indultak a tárgyalások az előző hónapban, most azonban rátérünk a lényegi kérdésekre" - mondta hétfői érkezésekor David Davis brit Brexit-ügyi miniszter. "Számunkra rendkívül fontos, hogy előrelépést tudjunk elérni. Itt az ideje munkához látni és sikerre vinni a tárgyalásokat" - tette hozzá.

Michel Barnier, az Európai Bizottság főtárgyalója pedig elmondta, "meg kell vizsgálni és össze kell hasonlítani az álláspontokat az előrehaladás érdekében".

Amiről szó lesz

A mostani fordulónak az állampolgári jogok, a fennmaradó brit pénzügyi kötelezettségek és az ír-északír határellenőrzés kérdései lesznek a középpontjában, de sajtóhírek szerint szó lesz egyebek mellett az Európai Unió Bíróságának jövőbeli joghatóságáról és az Euratom-szerződésről is.

Az ugyancsak Brüsszelben tartózkodó Boris Johnson brit külügyminiszter kijelentette: reméli, hogy az EU el fogja fogadni az állampolgári jogokra vonatkozó "rendkívül tisztességes és komoly" javaslatot, amelyet London előterjesztett.

A Brexit után bennmaradó "huszonhetek" vezetői októberben döntenek majd róla, hogy megfelelő ütemben haladnak-e az egyeztetések a kilépéssel kapcsolatos főbb kérdésekről ahhoz, hogy megkezdődhessenek a tárgyalások a kereskedelemről.

Kb. másfél év maradt

A Lisszaboni Szerződés 50. cikke értelmében az uniós tagság a kilépési szerződés hatályba lépésével, vagy annak hiányában a távozási szándék (2017. március 29-i) bejelentése után két évvel szűnik meg, de a kiválási tárgyalások a tagállamok konszenzusos döntésével meghosszabbíthatók.

Az Egyesült Királyságban tavaly júniusban tartottak népszavazást arról, hogy az ország továbbra is az EU tagja maradjon-e, amelyen a választók 52 százaléka a kilépésre szavazott.

Olvasta már? Brexit: Tony Blair mentené a menthetőt
Tony Blair volt brit miniszterelnök szerint Nagy-Britanniának meg kellene fontolnia, hogy az Európai Unió tagja maradjon, abban az esetben, ha az EU késznek bizonyul a brit igényeknek megfelelő reformokra.

Hirdetés
Szavazz!

A Balaton északi vagy a déli partja vonzóbb?

Hajlamosak vagyunk kőbe vésett értékítéletet feltételezni, pedig még az...

Védtelenek lesznek az adataink?

Május végén lép életbe a GDPR, és itthon egyetlen szervezet sem lesz 100...

Forex szemináriumok

Tudtad, hogy ha megtanulsz egy pénzkezelési módszert a valószínűségre...

Konferencia

A hazai kockázati befektetői piacon egyre nagyobb szerepet vállalnak a...

Lakáshitel-kalkulátor
Önfenntartó, magyar találmány

A NOAH House-projekt egy egyedülálló magyar találmány. Megálmodója Blaskovich...

Brexit

"Katasztrofális" következményekkel járna a brit élelmiszeripar...

A Bank of England kormányzója szerint a brit EU-tagság megszűnésének...

Hirdetés
Csok

Félszoba: megoldás vagy hátrány?

A lakásvásárlóknak fontosabb a lakószobák száma, mint a lakás alapterülete....

Budapesten viszik a legtöbb csok-ot

Az indulás, 2016 januárja óta 11,2 milliárd forint összegű csok-támogatást...

Határokon át

Közel egymillió bevándorló kapott uniós állampolgárságot

Az új állampolgárok 88 százaléka az Unión kívülről érkezett.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Elégedettek az uniós állampolgárok az életükkel »

4IG 2740 (5,38 ) ALTEO 705 (-2,08 ) ALTERA 850 (4,29 ) APPENINN 702 (6,53 ) BIF 1940 (-2,02 ) CIGPANNONIA 460 (4,07 ) CSEPEL 970 (0,21 ) Duna House A 4200 (0,96 ) EHEP 740 (18,40 ) EMASZ 26200 (0,77 ) ENEFI 203 (1,50 ) ESTMEDIA 142 (14,06 ) FORRAS/OE 1090 (-0,91 ) FORRAS/T 1250 (4,17 ) FUTURAQUA 69 (7,12 ) KONZUM 3340 (5,03 ) MASTERPLAST 635 (-1,55 ) MOL 3000 (1,01 ) MTELEKOM 458 (0,33 ) NORDTELEKOM 52 (4,65 ) NUTEX 52 (-8,77 ) OPUS 722 (10,06 ) OTP 11420 (0,18 ) OTT1 295 (4,98 ) PANNERGY 756 (-0,53 ) RABA 1360 (-0,73 ) RICHTER 5295 (0,86 ) SET Group 277 (1,09 ) WABERERS 4150 (1,72 )