Brüsszel ki van hegyezve a németekre

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Gyakorlatilag készen áll Brüsszelben a hivatalos felszólító levél a német kormány számára, amellyel az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indít Németország ellen, ha Berlin a tervezett formában vezet be díjfizetési kötelezettséget a német autópályákon - közölte egy uniós forrás csütörtökön.

Németország úgy tervezi bevezetni az autópályadíjat, hogy az országban bejegyzett járművek adójában az összeget jóváírja. Vagyis a német autósok visszakapnák az államtól a pénzt, míg a külföldiek nem. Ez a bizottság szerint egyértelműen diszkriminatív és ellentétes az uniós joggal.

A kezdeményezés Bajorországból indult, deklarált célja pedig az, hogy a német autópályákat használó külföldiek járuljanak hozzá az autópálya-hálózat fenntartásához.

Az uniós forrás elmondta, hogy Brüsszel úgy érzékeli, hogy Berlin hajlandóságot mutat a szabályozás bevezetésének elhalasztására. Erre abból következtetnek, hogy a legutóbbi kormányszóvivői tájékoztatón a berlini kabinet már nem jövő januári, hanem júliusi bevezetést említett.

Az Európai Bizottság a bevezetés időpontjától függően azt is mérlegeli, hogy esetleg megtiltja a jogsértőnek ítélt törvény alkalmazását.

A neve mellőzését kérő tisztviselő elmondta, hogy Brüsszel azt szeretné, ha Németország olyan autópályadíjat vezetne be, amely más országok számára is példaként szolgálhat. A forrás úgy vélekedett, hogy például az áthaladó autósok által használt autópályákat fizetőssé lehetne tenni, miközben a jellemzően a helyiek által ingázásra használt városkörnyéki szakaszokat és elkerülő utakat nem tennék díjkötelessé.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

A Bundesbank felkészült a legrosszabbra »

4IG 396 (5,74 ) AKKO Invest 368 (2,22 ) ALTEO 716 (0,56 ) ANY 1250 (2,88 ) APPENINN 241 (1,90 ) AutoWallis 79 (5,87 ) CIGPANNONIA 135 (2,12 ) DELTA 78 (8,76 ) EHEP 2200 (3,77 ) ENEFI 292 (5,80 ) FUTURAQUA 65 (1,72 ) GSPARK 4370 (3,07 ) KULCSSOFT 1380 (7,81 ) MASTERPLAST 590 (0,68 ) MOL 1930 (4,38 ) MTELEKOM 363 (1,12 ) NORDTELEKOM 29 (9,29 ) NUTEX 28 (4,87 ) OPUS 179 (4,68 ) ORMESTER 10800 (4,85 ) OTP 9760 (4,55 ) OTT1 184 (6,98 ) RICHTER 6150 (4,86 ) SET Group 74 (6,44 ) TAKAREK 355 (2,01 ) WABERERS 690 (0,29 ) ZWACK 16450 (0,30 )