Budapesten erősít az indiai multi

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

A Tata Consultancy Services (TCS) indiai üzleti szolgáltató vállalat 300 új munkahelyet hoz létre budapesti globális szolgáltatóközpontjában - jelentette be Prabal Datta, a TCS magyarországi igazgatója és Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) államtitkára pénteken, Budapesten.

Segít a kormány?

Szabó László a bejelentés alkalmából tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Tata budapesti központjából 34 nyelven nyújtanak egyebek mellett üzleti megoldásokat, tanácsadási, informatikai szolgáltatásokat a világ minden részébe. A vállalat folyamatosan fejlődik, nemcsak tőkét hoznak az országba, hanem munkalehetőséget ajánlanak azoknak a tehetséges fiataloknak, akik esetleg a külföldi munkakeresést fontolgatják - tette hozzá.

Az államtitkár szerint a kormány az utóbbi években a munka világában sokkal kiszámíthatóbbá tette a vállalatok költségtervezését, ami arra ösztönzi a cégeket, hogy Magyarországon bővítsék a létszámukat. Az egyetemek képzését is hozzáigazították a vállalati igényekhez, valamint bevezették a duális képzést, amivel a fiatalok már az iskola mellett meg tudnak ismerkedni a munka világával. Az államtitkár szólt arról is, hogy a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) jelenleg 13 olyan döntés előtti projektet visz, ami 2400 új munkahelyet jelenthet Magyarországon, ha pozitívan bírálják el a pályázatokat.

Vannak párhuzamok

Szabó László szerint a külföldi befektetők is egyre inkább elismerik Magyarország sikereit. A Forbes üzleti magazin listáján a kelet-közép-európai gazdaságok közül egyedül Magyarország került be a leginkább befektetőbarát országok top 10-es rangsorába, ahol a kilencedik helyet foglalta el 46 ország közül - ismertette.

Az államtitkár kitért arra is, hogy Narendra Modi indiai kormányfő "Make in India" nevű befektetés-ösztönzési programot hirdetett, amelyben évente 12,5 millió munkahely létrehozását tűzte ki célul. "Nagyjából ugyanazt csinálják, mint mi" - fogalmazott Szabó László, arra utalva, hogy Indiában is számos mérnököt képeznek, befektetőbarát gazdasági környezetet hoznak létre, az exportra termelő vállalatokra fókuszálva.

Elemzők szerint India gazdasága 2020-ra 7,5-8 százalékkal fog bővülni. Ezt segíti a kínai gazdaság növekedésének utóbbi hónapokban tapasztalt lassulása, így India ki tudja használni ezt a kompetitív előnyt - vélekedett az államtitkár.

Jövő hónaptól indul a felvétel

Prabal Datta, a TCS igazgatója elmondta, hogy a magyaroroszági szolgáltatóközpont néhány tucat mérnökkel indult 2001-ben, mára pedig már 1300 magasan képzett, több nyelven beszélő mérnököt, közgazdászt, informatikust, fejlesztőt foglalkoztat. A TCS számos magyar egyetemmel működik együtt, fejlődési lehetőséget, gyakornoki pozíciót nyújt a diákoknak. A vállalat kiemelten fontosnak tartja a tapasztalatszerzés lehetőségét, a tudásmegosztást, valamint az átláthatóságot, a tisztességes üzletvitelt - mondta. Az új embereket a következő hónapokban veszik fel, az üzleti tervtől függően. Elsősorban üzleti folyamatokkal kapcsolatos szolgáltatásokhoz és infrastrukturális, ügyfélszolgálati, valamint informatikai pozíciókra keresnek embereket.

A TCS globális informatikai cég a világ 46 országában, 324 ezer munkavállalót foglalkoztat. A nyilvánosan hozzáférhető cégadatok szerint a TCS Magyarországi Fióktelepe a 2014. március 31-ig tartó üzleti évben 8,7 milliárd forint értékesítési árbevételt ért el, az előző évi 7,9 milliárd forint után. A cég adózott eredménye ugyanebben az időszakban 124,9 millió forint volt, az egy évvel korábbi 154,2 millió forint után.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

A szeptember sem hozott megváltást Ferihegyre »