-->

Csalnak vízzel, a rendőrséghez fordult a DRV

| olvasási idő: kb. 1 perc

A vízhálózat veszélyeztetése miatt nyolc felhasználóval szemben is rendőrségi feljelentést tett a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV); a cégnek több mint 60 millió forintjába került elhárítania a szabálytalan rákötések miatti nyári ivóvíz-minőségi problémákat - adta hírül a távirati iroda..

A víziközmű-szolgáltató az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében emlékeztet arra, hogy júliusban két alkalommal kellett vízfogyasztási korlátozást elrendelnie Kilitiben, Siófok déli városrészében az ivóvíz baktériumszennyezettsége miatt, amely 5-6 ezer lakost érintett. Az ellenőrzések során bebizonyosodott, hogy több felhasználási helyen is illegálisan rákötöttek saját kutat az ivóvízhálózatra. A havária helyzetek elhárításában közvetlenül és közvetve csaknem 350 ember vett részt, a munkálatok 60,6 millió forint ráfordítást igényeltek a szolgáltatótól, amit még növel a mosatásoknál elfolyt és az érintett lakosoknak ivóvizet biztosító lajtoskocsik feltöltéséhez szükséges több ezer köbméternyi víz költsége - áll a közleményben. A DRV hangsúlyozza: az esetet követően megkezdte az ingatlantulajdonosok kezelésében lévő kutak és az ivóvízvezeték-rendszer illegális összekötéseinek kivizsgálását, valamint szakembereik folyamatosan végzik a városrész több mint 2500 bekötési helyén a vezetékes ivóvíz szennyezését akadályozó, úgynevezett visszacsapó szerelvények beépítését. Ez utóbbira további 15 millió forintot különített el a szolgáltató, saját forrásból. Az illegális rákötés törvénytelen és szankciókat von maga után, nem beszélve arról, hogy súlyos egészségügyi kockázatot jelent - mutat rá közleményében a szolgáltató. A kiliti esetben a DRV a saját szabályzatai szerinti intézkedéseken túl 8 felhasználójával szemben rendőrségi feljelentést tett. Az ügyben az ingatlantulajdonosok mellett fokozottan fennáll a felelőssége az összekötést megvalósító szerelőknek is - közölte Lakatos Edina, a DRV Zrt. sajtószóvivője.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés