Csalódtak a franciák az új gazdaságpolitikában

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A franciák 53 százaléka úgy véli, hogy a kormány gazdaságpolitikája a gazdagoknak kedvez, 60 százalékuk szerint a fizetésből élők helyzete romlani fog a munkajogi reformmal, ugyanakkor csak harmaduk támogatja a kormányellenes tüntetéseket - derül ki a Viavoice közvélemény-kutatóintézet felméréséből, amelyet hétfőn ismertetett a Libération című napilap.

Gazdagok kormánya?

Arra a kérdésre, hogy a köztársasági elnök és a kormány gazdaságpolitikája mely rétegek segítését célozza leginkább, a megkérdezettek 53 százaléka azt válaszolta, hogy "a legjobban élők kategóriáit", 12 százalék szerint a középosztályt, míg 11 százalék szerint a legnehezebben élőket.

A franciák 43 százaléka úgy ítéli meg, hogy a kormány jelenleg jobboldali gazdaságpolitikát folytat, 31 százalék szerint a jobb és baloldal között egyensúlyoz, míg 6 százalék ítélte meg baloldalinak a reformprogramot.

A héten kihirdetendő munkajogi reform a megkérdezettek 68 százaléka szerint meg fogja könnyíteni az elbocsátásokat, 65 százalék szerint gyengíti a szakszervezetek súlyát, s 60 százalék úgy látja, hogy a fizetésből élők helyzete bizonytalanabbá válik.

Nem akarnak tüntetést

A legradikálisabb szakszervezet, a CGT által csütörtökre meghirdetett újabb tiltakozást ugyanakkor a franciáknak alig 34 százaléka támogatja, 31 százaléka ellenzi, s 25 százalékot egyáltalán nem foglalkoztatja a kérdés. A politikai ellenzék, a radikális baloldali Lázadó Franciaország által szombatra tervezett tüntetést pedig még kevesebben, a franciáknak csak 30 százaléka támogatja, 30 százaléka ellenzi, és 31 százalékukat nem foglalkoztatja az esemény.

A szeptember 12-én és 13-án 1027 nagykorú francia állampolgár megkérdezésével készült reprezentatív felmérés szerint a franciák 63 százaléka úgy véli, hogy a szakszervezetek "nem mutatkoznak nagyon egységesnek a kormánypolitikával szemben".

Elegük van?

A Libération kommentárja szerint a felmérésből tükröződő látszólagos ellentmondás arra világít rá, hogy a "franciák fatalisták lettek. Tudatában vannak annak, hogy a munkajogi reform nem fog nagyobb védelmet biztosítani a munkavállalóknak, de nem akarnak az utcán tüntetni. Elegük van. Nekik már minden eldőlt. Nem szabad alábecsülni a másfél évvel ezelőtti társadalmi megmozdulásnak a közvéleményben hagyott nyomait és a baloldal szétesését. Sokan nem akarják ezeket a pillanatokat újraélni és a szakszervezetek jelenlegi megosztottsága sem segíti a mobilizációt" - írta a lap.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Járműtechnológáról egyeztet Franciaország és Japán »