-->

Csökkenéssel nyitottak a tengerentúlon

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Csökkenéssel nyitottak kedden a New York-i tőzsde irányadó indexei, a befektetők kockázatvállalási kedvét rontja, hogy egyre nő a koronavírussal fertőzőttek száma, miközben a fejlesztési sikerek ellenére még hónapokra van szükség ahhoz, hogy tömegesen elérhetőek legyenek a védőoltások.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,50 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,46 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,09 százalékos mínuszban indította a kereskedést. Hétfőn történelmi történelmi csúcson zárt a Dow Jones és az S&P 500-as index is, miután a Moderna amerikai gyógyszergyártó bejelentette be, hogy vakcinája 94,5 százalékos hatékonysággal előzi meg a súlyosan fertőző Covid-19 betegség kialakulását.

Az amerikai Pfizer egy héttel korábban közölte, hogy vakcinája több mint 90 százalékos hatékonyságú. A Tesla kedden több mint 12 százalékos pluszban, 459,93 dolláron várta a nyitást. Az árfolyam megugrása annak köszönhető, hogy a Standard & Poor,s hétfőn tőzsdezárás után bejelentette, hogy december 21-én felveszi az elektromos autókat gyártó céget a tőzsdén jegyzett legnagyobb vállalatokat tömörítő S&P 500-as indexbe.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken is rossz a hangulat. Kedd délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 1,39 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,34 százalékos, a párizsi CAC-40 0,15 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 0,36 százalékos mínuszban állt. A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1881 dollárt adtak, 0,20 százalékkal gyengült a dollár. A jenhez képest 0,40 százalékkal gyengült a dollár, 104,14 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken. A januári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,84 százalékos mínuszban, 43,45 dolláron, a decemberi szállítású WTI pedig 0,70 százalékos veszteségben, 41,05 dolláron forgott fél négykor. Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,05 százalékkal, 1887,51 dollárra, a decemberi szállítású aranyé pedig 10 centtel, 1887,70 dollárra esett a New York-i árupiacon.

Hétfőn emelkedéssel zártak a New York-i tőzsdeindexek: a Dow Jones ipari átlag 1,60 százalékkal, 29 950,44 pontra, az S&P 500-as mutató 1,16 százalékkal, 3626,91 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,80 százalékkal, 11 924,13 pontra emelkedett.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

44000 ponthoz tért vissza a BUX »

4IG 628 (0,16 ) AKKO Invest 427 (0,47 ) ALTEO 1120 (0,45 ) ANY 1305 (-0,38 ) APPENINN 321 (-1,84 ) AutoWallis 102 (0,99 ) BIF 288 (-0,69 ) DELTA 76 (0,26 ) Duna House 404 (1,51 ) EHEP 2420 (5,22 ) ENEFI 381 (1,20 ) FORRAS/OE 1240 (-9,49 ) FUTURAQUA 72 (0,70 ) KULCSSOFT 1995 (-0,25 ) MASTERPLAST 2190 (-2,23 ) MOL 2324 (-1,27 ) MTELEKOM 397 (0,25 ) Megakran 4 (-0,47 ) NORDTELEKOM 29 (-3,01 ) NUTEX 28 (0,54 ) OPUS 277 (-1,77 ) ORMESTER 1410 (0,71 ) OTP 13800 (-0,29 ) OTT1 182 (-0,87 ) PANNERGY 800 (-1,96 ) RABA 1455 (0,34 ) RICHTER 7850 (-0,95 ) SET Group 71 (0,56 ) WABERERS 1685 (0,30 ) ZWACK 17000 (0,59 )