Csökkenhet a jövő évi globális olajkereslet

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Az OPEC ismét visszafogta a jövő évi globális olajkeresletre vonatkozó előrejelzését, miközben úgy véli, hogy a világ gazdasági kilátásait jelentősen rontják az egyre nagyobb számban jelentkező kockázatok.

Szerdán ismertetett havi rendszeres jelentésében a kőolaj-exportáló országok szervezete jelezte, hogy 2019-ben napi 1,41 millió hordós növekedéssel, napi 100,23 millió hordóra várja a globális kereslet, ami napi 20 ezer hordóval alacsonyabb az egy hónappal korábban várthoz képest. A szervezet a múlt hónapban is napi 20 ezer hordóval fogta vissza a jövő évi globális keresletre vonatkozó várakozását.

Az OPEC ugyancsak szerdán közölte, hogy a szervezet napi 32,56 millió hordó kőolajat termelt augusztusban, napi 278 ezer hordóval többet a júliusinál. A növelést az tette lehetővé, hogy júniusban az OPEC a kartellen kívüli szövetségeseivel nagyjából napi egymillió hordós emelésről állapodott meg júliustól az olajár túlzott emelkedésének az elkerülése céljából. Röviddel 17 óra előtt az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 86 cent (1,09 százalék) emelkedéssel, 79,92 dolláron állt.

Ezt olvasta már?

OPEC+ júniusban korlátozhat olajügyben »

4IG 4240 (-14,86 ) AKKO Invest 19200 (2,13 ) ALTEO 700 (-0,71 ) ANY 1350 (-0,37 ) APPENINN 525 (5,85 ) AutoWallis 166 (1,22 ) CSEPEL 610 (1,67 ) CyBERG 1940 (14,12 ) Duna House A 4100 (0,49 ) ENEFI 315 (-16,00 ) ESTMEDIA 95 (-4,04 ) FUTURAQUA 44 (-3,29 ) GSPARK 3640 (-0,27 ) KONZUM 200 (-1,48 ) KPACK 17000 (-6,08 ) KULCSSOFT 1300 (4,00 ) MASTERPLAST 685 (-2,84 ) MOL 3328 (-0,66 ) MTELEKOM 471 (1,40 ) NORDTELEKOM 40 (-3,41 ) NUTEX 29 (-0,34 ) OPUS 402 (-1,23 ) ORMESTER 1650 (19,57 ) OTP 12790 (-0,08 ) OTT1 208 (-7,56 ) PANNERGY 696 (-5,69 ) RABA 1205 (-1,23 ) RICHTER 5280 (-0,47 ) SET Group 648 (15,71 ) TAKAREK 680 (3,03 ) WABERERS 1700 (0,89 ) ZWACK 17200 (0,58 )