December végéig ki kell adni az idei szabadságokat

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A Munka törvénykönyve rendelkezése szerint az év végéig minden munkavállalónak ki kell adni az éves szabadságát, a jogszabály megsértésnek számít ha ez elmarad, akkor is, ha a munkavállaló sem akar az adott időszakban szabadságra menni.

Az év utolsó hónapjában a szabadságok kiadása kisebb-nagyobb fennakadásokkal járhat, a probléma megoldását jelentősen nehezítheti a munkaerőhiány miatt fel nem töltött létszámkeret, illetve a karácsony előtti csúcsidőszak fokozott terhelése is. Ugyanakkor a munkaerőhiány sem lehet akadálya a jogszabály betartásának - tették hozzá. Néhány rendelkezés azonban lehetőséget ad a szabadság átvitelére a következő évre. Egyik ilyen az életkor után járó pótszabadság (ez életkortól függően 1-10 nap lehet), amely a következő év végéig adható ki.

Ez főként az idősebb munkavállalók esetében ad nagyobb mozgásteret, ugyanakkor a pótszabadság átviteléről még a tárgyévben írásban meg kell állapodni a feleknek. A szabadság abban az esetben csúszhat még át 2020-ra, ha a munkavállaló 2019. végén kezdi meg a szabadságát, ekkor ugyanis 5 munkanapot áttolhat jövőre, azaz ha valaki már idén december 30-án hétfőn szabadságra megy, még 2019-es szabadságkerete terhére egészen január 8-ig pihenhet, amennyiben a szabadságát közben nem szakítja meg.

Azoknál a munkavállalóknál viszont, akik október 1-jén vagy azt követően kezdték munkaviszonyukat, az adott időszakra járó tárgyévi szabadság a következő év március 31-éig felhasználható. A Trenkwalder szerint mindezeken felül előfordulhat, hogy a munkavállalónál merül fel olyan ok, ami nem teszi lehetővé a szabadság kiadását, az ok megszűnését követően azonban 60 napon belül meg kell kezdeni a szabadság kiadását. Példaként a hosszabb betegséget vagy gyesről való visszatérést említették.

A Trenkwalder úgy véli, hogy az év végéhez közeledve minden cégnek időszerű átvilágítani, melyik munkavállalója hol tart az idei szabadságok felhasználásában, már csak azért is, mert a munkáltató 15 nappal előre köteles közölni dolgozójával, ha szabadságra küldi. A ki nem vett szabadság pénzben nem váltható meg, arra csak a munkaviszony megszűnése esetén van lehetőség - fűzték hozzá.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Általában nincs vita a szabadságkiadással »

4IG 672 (-0,88 ) ALTEO 882 (0,46 ) ANY 1380 (-0,36 ) APPENINN 360 (0,42 ) AutoWallis 102 (0,99 ) BIF 315 (0,96 ) CIGPANNONIA 180 (-3,02 ) CyBERG 1690 (-3,43 ) EHEP 8800 (-0,56 ) ELMU 34200 (0,59 ) ENEFI 365 (-3,18 ) ESTMEDIA 130 (-2,69 ) FUTURAQUA 111 (1,83 ) KULCSSOFT 2800 (-0,71 ) MASTERPLAST 760 (-0,26 ) MOL 2732 (-0,58 ) MTELEKOM 460 (-0,22 ) NORDTELEKOM 52 (1,75 ) NUTEX 45 (-0,44 ) OPUS 281 (0,93 ) OTP 14750 (1,37 ) OTT1 236 (-0,42 ) PANNERGY 734 (-0,27 ) RICHTER 6645 (-0,75 ) SET Group 96 (-1,03 ) TAKAREK 520 (-1,14 ) WABERERS 1095 (0,92 )