Diákmunkára 3,6 milliárd támogatás

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A Pénzügyminisztérium az idén 3,6 milliárd forintos keretet biztosít a július 1. és augusztus 30. közötti diákmunka programra, amelyben számításuk szerint mintegy 30 ezer diák vesz részt a tavalyi 29 ezerrel szemben - mondta Marczinkó Zoltán, a Pénzügyminisztérium (PM) munkaerőpiacért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

Kifejtette: a programban a diákok foglalkoztatását támogatják az önkormányzatoknál, illetve a versenyszférában, jelentkezni a kormányhivatalok foglalkoztatási osztályain lehet. A helyettes államtitkár részletezte, a programban az állam az önkormányzatoknál 6 órás diákfoglalkoztatást támogat a minimálbér, illetve a garantált bérminimum és járulékai mértékéig. Az üzleti céllal foglalkoztató versenyszférában arányosítanak, a munkáltatónak is hozzá kell járulnia a diákfoglalkoztatáshoz. Példaként említette, hogy 8 órás munkaidő esetén az állam 6 órás foglalkoztatást áll a minimálbér és a garantált bérminimum és járulékai mértékéig, a munkáltatónak a 2 órát kell hozzátennie.

Marczinkó Zoltán úgy értékelte, a diákmunka programok eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy a diákok alkalmazásával biztosítani lehet a szezonalitás miatt jelentkező többlet munkaerő igényt, valamint hozzájárul a munkahelyi szocializáció mielőbbi elsajátításához.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Az Unió állja a kassai autópályák költségét »

4IG 1052 (-1,50 ) APPENINN 468 (0,32 ) BIF 293 (-0,68 ) Duna House A 3700 (-1,86 ) EHEP 18800 (5,03 ) ENEFI 634 (0,32 ) ESTMEDIA 116 (-16,43 ) FUTURAQUA 101 (-3,63 ) KPACK 17200 (-1,71 ) KULCSSOFT 1210 (-3,20 ) MASTERPLAST 722 (1,12 ) MOL 3030 (0,73 ) MTELEKOM 436 (0,23 ) NORDTELEKOM 42 (-0,24 ) NUTEX 29 (-0,69 ) OPUS 436 (-0,55 ) OTP 12650 (0,40 ) OTT1 249 (3,97 ) RABA 1165 (0,87 ) RICHTER 5080 (1,93 ) SET Group 594 (-2,14 ) TAKAREK 664 (2,15 ) WABERERS 1160 (3,57 ) ZWACK 16550 (-1,49 )