Dobogós helyre került Magyarország

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

A kelet-közép-európai régió ötszáz legnagyobb vállalata tavaly 593 milliárd euró bevételt ért el, ami 4,2 százalékkal nőtt éves összevetésben - derül ki a Coface nemzetközi hitelbiztosító legfrissebb elemzéséből. Magyarország a listán szereplő vállalatok száma (69) alapján a harmadik Lengyelország és Csehország mögött, de a magyar cégek számoltak be átlagosan a legmagasabb (13,8 százalékos) növekedésről a régióban.

Óriási ugrás

A nyolcadik alkalommal közzétett, 12 országra kiterjedő Top 500 című éves tanulmány szerint a térség legnagyobb vállalatainak nettó nyeresége 73,7 százalékkal, 26,9 milliárd euróra ugrott.

A Coface szerint a régió gazdaságai lendületet kaptak a munkanélküliség csökkenése és a bérek emelkedése által fűtött belföldi keresletnövekedéstől, valamint a beruházások legtöbb országban tetten érhető bővülésétől.

A térség legnagyobb vállalatai továbbra is rendkívül jelentős munkaadók, a régió munkaerejének mintegy 4,3 százalékát összpontosítják, ez 0,5 százalékkal több, mint egy éve, ami pozitívan hat a munkanélküliségi rátára.

Így alakultak a lista eleje

Lengyelország a térség legnagyobb, egyben a legjelentősebb piaci szereplőknek is otthont adó gazdasága, amely 2014. óta stabilan, 3 százalékos mérték feletti ütemben növekszik évente. A rangsorban összesen 167 lengyel vállalat szerepelt 2015-ben, amelyek összbevétele 2,9 százalékkal nőtt, 224,12 milliárd euróra, nettó nyereségük pedig 1,94 milliárd euró volt.

A Coface listáján 71 céggel második helyen szerepel Csehország, a társaságok összbevétele 3,1 százalékkal nőtt, 88,13 milliárd euróra, nettó nyereségük 4,9 milliárd euró lett. Az ország gazdasági növekedése Kelet-Közép-Európában a legnagyobb, 4,5 százalékos, munkanélküliségi rátája pedig a legalacsonyabb, 5,1 százalék.

A magyar vállalatok összesen 97,2 milliárd euró árbevételt és 13,66 milliárd euró nettó nyereséget értek el. A negyedik helyen szereplő Románia 63 vállalata pedig mintegy 54,6 milliárd euró árbevétel mellett 1,375 milliárd euró nyereséget ért el.

Itt is hatott az olajválság

Kelet-Közép-Európa 500 legnagyobb vállalata által képviselt iparágak zömében is tetten érhető volt a felfelé mutató trend. A vizsgált 13 szektor közül 12 esetében nőtt az árbevétel az előző évhez viszonyítva.

Erőteljes, 14,8 százalékos növekedést mértek a textil-, bőr-, és ruházati iparban, 10,3 százalékot az autóipar és szállítási szektorban. Ugyanakkor az olajválság hatására az egyik legjelentősebb szektor, az ásványi kincsek, vegyszerek, petróleum, műanyagok és gyógyszerek szektora 8,3 százalékkal csökkent.

Ez vár a régióra

A Coface előrejelzése szerint a kedvező üzleti kondíciók idén is kitartanak, a GDP becsült növekedési üteme a régióban 3 százalék lehet, a munkaerőpiac további javulása és a bizalom erősödése eredményeként hangsúlyosabbá válik a háztartások fogyasztásának a GDP-növekedés elsődleges motorjaként betöltött szerepe.

A beruházások a tavalyinál kisebb mértékben járulnak hozzá a bővüléshez az új EU-társfinanszírozású projektek lassabb beindulása miatt, ami viszont az építőipar és más kapcsolódó szektorok teljesítményét fogja vissza.

A külgazdasági helyzetet tekintve a kelet-közép-európai államok továbbra is aktív exportőrök maradnak, azonban a világkereskedelem lassulása hátrányosan érintheti kiviteli terveiket - jegyezte meg a nemzetközi hitelbiztosító.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Közös vállalatban az MVM és a Roszatom »

4IG 603 (-1,95 ) AKKO Invest 456 (-0,65 ) ALTEO 734 (-2,13 ) ANY 1215 (-1,22 ) APPENINN 345 (0,88 ) AutoWallis 77 (-1,15 ) CIGPANNONIA 206 (8,42 ) CyBERG 1200 (0,84 ) DELTA 100 (4,17 ) Duna House A 3200 (1,91 ) EHEP 2410 (-2,82 ) FORRAS/OE 1090 (4,81 ) FUTURAQUA 66 (-2,08 ) Gloster 2500 (0,81 ) KULCSSOFT 1535 (2,33 ) MASTERPLAST 594 (-1,66 ) MOL 1801 (-1,80 ) MTELEKOM 385 (0,79 ) NORDTELEKOM 29 (-0,68 ) NUTEX 29 (-1,68 ) OPUS 246 (-0,81 ) ORMESTER 11500 (-4,96 ) OTP 10980 (2,04 ) OTT1 194 (-2,02 ) RICHTER 6560 (-2,09 ) SET Group 71 (1,29 ) TAKAREK 475 (-2,26 ) WABERERS 850 (-2,52 ) ZWACK 16650 (-0,30 )