Egyelőre nem lesz európai hadsereg

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Az európai védelem megerősítését célzó munka nem jelent egyet az európai hadsereg létrehozásával - jelentette ki Federica Mogherini, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője kedden Pozsonyban az uniós tagországok védelmi minisztereinek informális találkozójának kezdetén.

A találkozón - amelyen Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is jelen volt - egyebek mellett az EU globális kül- és védelempolitikai stratégiája, valamint a kiberbiztonság témáját tűzték napirendre.

Szorosabb együttműködés

Mogherini a találkozó kezdetén leszögezte, hogy az európai védelem megerősítését célzó munka nem jelent egyet az európai hadsereg létrehozásával, éppen ellenkezőleg, az uniós tagországok közti együttműködés erősítésére és hatékonyabbá tételére szolgál, beleértve a NATO-val folytatott együttműködést.

Az uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő azt mondta, hogy az EU-tagállamok többsége nem gondolkodik európai hadsereg létrehozásában, hanem az unió már most meglévő eszközeinek jobb kihasználását tartja szem előtt.

A munka "nem az európai hadseregről szól. Meglévő eszközeink kihasználásáról szól, hogy a védelem terén megerősítsük európai képességeinket.Ez az, amit az európai polgárok várnak tőlünk" - fogalmazott Mogherini, akinek a nyilatkozatát a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte.

Így látja a főtitkár

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a találkozón azt mondta: a transzatlanti szövetség és az EU közti együttműködés ma szorosabb, mint bármikor korábban, és egyformán fontos mindkét fél számára.

"Üdvözöljük az európai védelem és biztonság megerősítéséről folytatott diskurzust, mert nincs ellentmondás az erős európai védelem és az erős NATO között, éppen ellenkezőleg, ez mindkét intézményt megerősíti" - tette hozzá Jens Stoltenberg, megjegyezve: ebben a kapcsolatrendszerben fontos kikerülni a duplázódásokat.

A NATO-ban bíznak

Michael Fallon brit védelmi miniszter ismét egyértelművé tette Pozsonyban, hogy Nagy-Britannia ellenezni fog minden EU-hadsereg vagy uniós NATO-főhadiszállás létrehozására irányuló kezdeményezést, amely aláásná a NATO-t. Az elképzelés Fallon szerint sem élvez többségi támogatottságot az EU-n belül.

"Egyetértünk azzal, hogy Európának több erőfeszítést kell tennie, mert terrorizmussal és migrációval szembesül, de rossz döntés lenne egyszerűen megkettőzni és aláásni a NATO-t" - fogalmazott Fallon, és hozzátette, hogy Nagy-Britannia az unióból várható kilépése után is - NATO-tagországként - hozzá fog járulni az európai védelem megerősítéséhez.

A találkozó előtt Ursula von der Leyen német és Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter is azt mondta, hogy nem létezik közös európai hadsereg létrehozására irányuló terv, legalábbis olyan elképzelés, hogy egyforma egyenruhát viselő európai katonák legyenek a kontinensen.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Európaszerte tovább nőtt a munkanélküliség »

4IG 625 (0,81 ) AKKO Invest 460 (-0,86 ) ANY 1225 (-1,21 ) APPENINN 348 (-0,57 ) AutoWallis 79 (0,38 ) BIF 300 (-0,66 ) CIGPANNONIA 176 (-2,22 ) CyBERG 1120 (-6,67 ) DELTA 98 (-0,41 ) EHEP 2600 (-0,76 ) ENEFI 311 (-1,11 ) FORRAS/OE 1120 (3,70 ) FUTURAQUA 69 (-1,72 ) GSPARK 3250 (1,88 ) Gloster 2496 (4,00 ) KULCSSOFT 1520 (-3,49 ) MOL 1871 (0,27 ) MTELEKOM 383 (0,52 ) NORDTELEKOM 29 (-2,68 ) NUTEX 30 (-0,66 ) OPUS 253 (0,20 ) OTP 10880 (-0,37 ) OTT1 198 (-1,00 ) PANNERGY 610 (-2,24 ) RICHTER 6700 (0,07 ) SET Group 71 (-0,14 ) TAKAREK 484 (-1,22 ) WABERERS 884 (-2,86 ) ZWACK 16750 (0,30 )