Egyre kevesebb az adócsalás

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Fokozatosan fehéredik a magyar gazdaság az elmúlt évek intézkedéseinek köszönhetően - értékelte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke kedden az M1 aktuális csatornán.

Domokos László hozzátette: az adóegyszerűsítő és az adókulcs csökkentő intézkedések kiszámítható gazdasági környezetet és megfelelő viszonyokat teremtettek, ezáltal javítva az adófizetési hajlandóságot. Elmondta: a magyarországi feketegazdaság visszaesése többek között azzal is magyarázható, hogy megváltozott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrzésének módszertana, és az informatikai fejlesztések hatására az önadózás helyett az embereknek csak jóvá kellett hagyniuk a számukra előre megállapított személyi jövedelemadót.

A gazdaság fehéredéséhez hozzájárult a nemzeti jövedelem bővülése is - fűzte hozzá, megjegyezve, hogy a 2017-ben előrejelzettekhez képest 2018-ban 6 százalékkal bővültek a bevételek. Domokos László a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kedden arra is kitért, hogy Magyarországon 2011-2012-ben még 22 százalék volt a kivetett, de be nem szedett áfa, ez a szám a jelenlegi becslések szerint 10 százalék alá csökkent. Ilyen gyorsan, ilyen nagy arányú változást egyetlen uniós tagállamban sem ment még végbe a gazdaság fehéredése szempontjából - hangsúlyozta Domokos László.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

A kockázatkerülés lesz a jellemző »