Egyre nehezebb lesz ipari parkot létrehozni

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Egyre kevesebb az elérhető ipari terület Közép-Európában: több mint 50 százalékkal csökkent az üres területek aránya Budapesten, Krakkóban, Bukarestben és Poznanban 2013 vége és 2016 eleje között - derült ki a Cushman & Wakefield nemzetközi ingatlanpiaci tanácsadócég új régiós ipari elemzéséből.

A tájékoztatás szerint ez a folyamat arra ösztönözheti a gyártó cégeket, hogy más helyszíneket keressenek, így például Spanyolország, vagy Portugália is beszállhat a versenybe.

Az elemzés szerint 2013 vége és 2016 eleje között a teljes közép- európai (Csehországot, Magyarországot, Lengyelországot, Romániát és Szlovákiát magába foglaló) ipari állomány 25 százalékkal, 16 millió négyzetméterről, 20 millióra nőtt.

A legtöbb ipari terület Varsóban található (csaknem 3 millió négyzetméter), ezt követi Prága (2,3 millió négyzetméter), majd Budapest (1,9 millió négyzetméter). Ugyanebben az időszakban az átlagos kihasználatlansági arány 10,2 százalékról, 5,7 százalékra csökkent - írták.

A Cushman & Wakefield szerint az következő pár évben Prágában jelentősen csökken majd az új fejlesztések mértéke a szabad telkek hiányában. Ezzel szemben jelentős fejlesztési hullám indulhat például a Varsói régióban (mintegy 0,3 millió négyzetmétert érintően), Poznanban és Közép-Lengyelországban.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Most még érdemes ingatlanba fektetni »

4IG 839 (-2,44 ) AKKO Invest 28800 (1,41 ) ALTEO 762 (0,26 ) APPENINN 432 (0,23 ) AutoWallis 104 (0,48 ) BIF 302 (-1,95 ) CIGPANNONIA 264 (-1,86 ) CyBERG 1520 (-10,59 ) ELMU 34000 (-0,58 ) ENEFI 435 (0,93 ) ESTMEDIA 115 (0,88 ) FORRAS/OE 1550 (-8,28 ) FUTURAQUA 102 (-1,17 ) GSPARK 4650 (1,97 ) MASTERPLAST 770 (1,58 ) MOL 2890 (0,56 ) MTELEKOM 446 (0,22 ) NORDTELEKOM 45 (-0,33 ) NUTEX 29 (1,05 ) OPUS 338 (-2,59 ) OTP 13200 (2,09 ) OTT1 254 (-3,06 ) PANNERGY 744 (1,09 ) RABA 1095 (-1,35 ) RICHTER 4842 (0,46 ) SET Group 113 (-0,88 ) TAKAREK 572 (-0,69 ) WABERERS 1390 (0,36 ) ZWACK 17150 (-0,29 )