Együnk halat, finom falat

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Növekedésnek indult a 2017-es visszaesést követően tavaly a főtevékenységként halászatot és halgazdálkodást megjelölő vállalkozások száma, ezzel párhuzamosan a szektor összesített nettó árbevétele is közel 18 milliárd forintra emelkedett, egy évvel korábban 16,82 milliárd forintot tett ki - közölte az Opten céginformációs szolgáltató az MTI-hez pénteken eljuttatott elemzésében.

Az Opten a kedvező eredményeket a 2018. január 1-jén hatályba lépett általános forgalmi adó (áfa) csökkentésével magyarázza. Közölték, hogy a bevételekkel párhuzamosan az alkalmazotti létszám is emelkedett, 2015-höz képest 2018-ban 247 emberrel többen dolgoznak a magyar halgazdaságokban.

Rámutattak arra is, hogy szintén a cégek stabilitását támasztja alá, a felszámolás alá került vállalkozások rendkívül alacsony száma: 2016-ban és 2017-ben összesen 1-1 ilyen cég akadt, míg 2018-ban összesen öt. Emellett csekély volt azon cégek száma is, amelyek ellen végrehajtási eljárást indítottak: 2017-ben 29 ilyen cég volt, ami tavaly 12-re mérséklődött.

A cégfluktuációs index a vizsgált időszakban hektikusan alakult 7 százalék és 12 százalék között, ami elmarad az országos átlagtól és a piaci szereplők stabilitását jelzi - tették hozzá. Kiemelték, hogy a piaci eredményeket leginkább belföldi halfogyasztási szokások befolyásolják, amelyek rendkívül lassan változnak a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) Agrárgazdasági Kutatóintézet tavalyi évről szóló statisztikai jelentése szerint.

Az éves átlagos halfogyasztás 5-7 kilogramm között mozog, ami még mindig messze elmarad az uniós átlag 20-22 kilogrammos értékétől. A szektor jövőjére kedvező hatással lehet az a tavaszi bejelentés, miszerint a következő uniós költségvetési ciklusban 18 milliárd forint közelébe emelkedhet a halászati ágazatot érintő pályázati források mértéke, ami az előző ciklushoz képest 10 százalékos növekedést jelent.

Előreláthatólag az országba érkező halászati források 87 százalékáról a magyar irányító hatóság dönthet majd, míg 13 százalék marad Brüsszel hatáskörében. Hantos Zoltán, az Opten projektmenedzsere szerint a magyar halászati és a hozzá kapcsolódó feldolgozóipar szereplőinek jövőjét a támogatások mellett a fogyasztási szokások megváltozása és az ezek elérésére törekvő különböző kampányok sikeressége határozza majd meg.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Készen állnak az ünnepekre a halárusok »

4IG 690 (-10,62 ) AKKO Invest 430 (-0,92 ) ALTEO 834 (0,97 ) ANY 1375 (0,73 ) APPENINN 393 (0,77 ) AutoWallis 103 (0,49 ) BIF 304 (-1,62 ) CIGPANNONIA 192 (-3,13 ) CSEPEL 460 (-0,65 ) Duna House A 3900 (-0,51 ) EHEP 9500 (1,06 ) ENEFI 405 (-3,34 ) ESTMEDIA 144 (2,42 ) FUTURAQUA 102 (-0,59 ) GSPARK 5040 (0,80 ) KPACK 25000 (14,68 ) MASTERPLAST 744 (-0,80 ) MOL 2880 (-0,41 ) NORDTELEKOM 50 (-2,91 ) NUTEX 64 (-7,25 ) OPUS 330 (-0,48 ) ORMESTER 10100 (3,06 ) OTP 14890 (-1,46 ) OTT1 253 (-2,88 ) RICHTER 5860 (-0,26 ) SET Group 103 (0,98 ) TAKAREK 560 (-0,71 ) WABERERS 1175 (-2,08 ) ZWACK 17650 (0,28 )