EKB - befejeződik az eszközvásárlási program

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Az Európai Központi Bank (EKB) az euróövezeti gazdasági növekedés lassuló üteme ellenére is a korábban bejelentetteknek megfelelően az év végére befejezi eszközvásárlási programját - jelentette ki Mario Draghi az EKB elnöke az Európai Parlament gazdasági és pénzügyi bizottsága előtt.

Az EKB elnöke beszámolójában teljesen természetes jelenségnek nevezte a növekedés kései fázisában fellépő lendületvesztést. "A lassulás részben átmeneti jellegű tényezőknek tulajdonítható" - mutatott rá, kiemelve, hogy az autóipari termelés a legfrissebb adatok szerint ismét felfutóban van. Az euróövezet gazdasági növekedése a harmadik negyedévben négy éve a leglassúbb ütemet érte el negyedéves bázison. Mario Dragi beszámolójában hangot adott annak a határozott meggyőződésének, hogy a GDP-növekedés lassuló üteme nem indokolja a 2,6 ezer milliárd euró eszközvásárlási program decemberi kifuttatásának elhalasztását, mivel az inflációs nyomás a célnak megfelelően alakul és a foglalkoztatás is emelkedik.

Az EKB decemberi ülésén hozza meg a végső döntést az eszközvásárlási program befejezéséről. A már nyilvánosságra hozott szándéknak megfelelően azonban a legvégső bejelentés már csak formalitásnak tekinthető, hiszen ellenkező esetben túl nagy piaci megrázkódtatást kockázatna az EKB. A Mario Draghi európai parlamenti bizottsági meghallgatásán megismételte az euróövezeti tagországokhoz intézett javaslatát is közös euróövezeti költségvetés létrehozására, ami szerinte erősebb védelmet biztosítana a jövőben esetleg bekövetkező pénzügyi válságok kezeléséhez.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Kiállták az EKB likviditási stressz-tesztjét a bankok »

4IG 831 (-0,95 ) AKKO Invest 29600 (2,78 ) APPENINN 429 (-0,69 ) AutoWallis 102 (-1,92 ) CIGPANNONIA 262 (-0,76 ) CyBERG 1500 (-1,32 ) EHEP 9000 (-8,16 ) ELMU 34200 (0,59 ) EMASZ 31400 (0,64 ) ENEFI 440 (1,15 ) ESTMEDIA 118 (2,43 ) FORRAS/T 1510 (0,67 ) FUTURAQUA 100 (-1,77 ) GSPARK 4630 (-0,43 ) KPACK 19600 (-0,51 ) MASTERPLAST 760 (-1,30 ) MOL 2846 (-1,52 ) MTELEKOM 445 (-0,22 ) NORDTELEKOM 45 (0,34 ) NUTEX 29 (1,03 ) OPUS 321 (-5,09 ) ORMESTER 7300 (4,29 ) OTP 13150 (-0,38 ) OTT1 258 (1,58 ) RABA 1085 (-0,91 ) RICHTER 4932 (1,86 ) SET Group 114 (0,53 ) TAKAREK 576 (0,70 ) WABERERS 1380 (-0,72 ) ZWACK 17100 (-0,29 )