Váratlan helyről jött figyelmeztetés: el kell szakadni az olajtól!

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 1 perc

Jelentős veszélyt jelent az energiabefektetések visszaesése az erős norvég gazdaságra nézve – nyilatkozta a héten a norvég jegybank elnöke a CNBC-nek. Øystein Olsen szerint a világ egyik legnagyobb olajexportőrének számító Norvégiának egyre inkább át kell állnia egy olyan gazdasági modellre, amely sokkal kevésbé függ az olajtól.

„Eljön majd az a pont, amikor az olajbefektetések visszaesnek a jelenlegi igen magas szintről, és az komoly kihívást elé állítja majd Norvégia gazdaságát” – hangsúlyozta Olsen, aki 2011 óta a norvég jegybank (Norges Bank) kormányzója. Hozzátette, olyan gazdasági átmenetre van szükség, amely egyre inkább eltávolítja a gazdaságot az olajtól.

Válságba kerülhet a sikertörténet?

A skandináv ország a világ harmadik legnagyobb földgáz- és hetedik legnagyobb olajexportőre. Norvégia emellett azok közé tartozik, akik igen jól kezelték az európai szuverén adósságválságot. Most azonban az a probléma, hogy azok, akik nem az olajexportból élnek egyre nehezebb helyzetben vannak, az államnak pedig éppen ezért növelnie kell a kiadásait, ami elszívja az értékes olajbevételeket.

A norvég jegybank éppen csütörtökön közölte, hogy a várakozásai szerint az olajipari befektetések mértéke jövőre 10 százalékkal csökkenhet, mielőtt 2016-ban stagnálna, és némi emelkedésnek indulna 2017-ben.

A gyenge előrejelzés annak köszönhető, a szektorban tapasztalható magas árak miatt számos befektetési projektet inkább elhalasztottak az elmúlt hónapokban. Mindazonáltal az látszik, hogy a piaci szereplők a jelenleginél valamivel alacsonyabb árakban reménykednek a következő években.

A jegybank közbelép

A szektor pesszimistább kilátásai is magyarázzák, hogy a központi bank miért módosította a kamat előrejelzését csütörtökön. Bár a Norges Bank 1,5 százalékon hagyta az alapkamatot (2012 márciusa óta ez a szint), közölte azonban, a korábban várt jövő nyár helyett 2015 végéig a jelenlegi szinten maradhat az irányadó ráta.

Emellett arra is felhívták a figyelmet, hogy akár tovább is vághatják a kamatot, ha a norvég gazdaság kilátásai romlanának, illetve ha a növekedés gyengébb lenne a korábban vártnál. A meglepően „galamb” közlemény a 8,31-es szintre lökte a norvég koronát az euróval szemben, ami két hónapos mélypontnak számít.

 

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Kevesebb a földgázfogyasztás Magyarországon »