Elég nagy jelentősége van az MKB felvásárlásának

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Nemzetstratégiai jelentőségű összefonódásnak minősítette a kormány versenyügyi szempontból az MKB bank állami felvásárlását, az erről szóló rendelet a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.

A rendelet szerint a kormány a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény alapján az MKB Bank Zrt.-ben a magyar állam részesedés szerzését - tekintettel a munkahelyek megőrzésére, a fontos fennálló szerződések fennmaradásának elősegítésére és mindezeken keresztül a pénzügyi ellátás biztonságának fokozására - közérdekből nemzetstratégiai jelentőségű összefonódásnak minősíti.

Az Országgyűlés tavaly fogadta el azt a törvénymódosítást, amely szerint a kormány közérdekre hivatkozva nemzetstratégiai jelentőségűvé minősíthet egyes vállalati fúziókat, s azok így a Gazdasági Versenyhivatal engedélye nélkül is megvalósulhatnak.

A versenytörvény módosított előírása alapján a kabinet különösen a munkahelyek megőrzésére és az ellátás biztonságára hivatkozva minősíthet nemzetstratégiai jelentőségűvé vállalati összefonódásokat.

Varga Mihály pénzügyminiszter szerdán sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a kormány felhatalmazta a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy az előszerződés alapján július 31-ig kösse meg a szerződést az előző tulajdonos Bayerische Landesbankkal.

A nemzetgazdasági miniszter emlékeztetett arra, hogy a magyar állam 55 millió euróért vásárolja meg az MKB Zrt.-t, valamint, hogy a bajor fél 270 millió euróval, vagyis a vételárat jóval meghaladó összeggel tőkésíti fel az céget, vagyis a kormány pozitív szaldójú megállapodást tudott kötni.

A nemzetgazdasági miniszter szerint a pénzügyi válság megmutatta, hogy fontos a magyar gazdaság szempontjából a hazai tulajdon növelése a pénzintézeti szektorban. Az MKB megvásárlásával 50 százalék fölé nőtt a hazai bankok aránya, így a hitelezést biztonságosabban lehet növelni, ami a gazdaságra is kedvező hatással van - mondta Varga Mihály.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Tovább növelte eredményét az MKB csoport »

4IG 408 (8,95 ) AKKO Invest 380 (5,56 ) ALTEO 726 (1,97 ) ANY 1260 (3,70 ) APPENINN 250 (5,71 ) AutoWallis 77 (2,67 ) CIGPANNONIA 138 (4,24 ) CSEPEL 330 (10,00 ) CyBERG 800 (-26,61 ) DELTA 82 (14,05 ) EHEP 2600 (22,64 ) ENEFI 283 (2,54 ) FORRAS/OE 1050 (0,96 ) FUTURAQUA 68 (6,42 ) GSPARK 4260 (0,47 ) KPACK 12800 (8,47 ) KULCSSOFT 1360 (6,25 ) MASTERPLAST 600 (2,39 ) MOL 1990 (7,63 ) MTELEKOM 369 (2,79 ) NORDTELEKOM 30 (12,27 ) NUTEX 29 (10,11 ) OPUS 183 (7,02 ) ORMESTER 11000 (6,80 ) OTP 9620 (3,05 ) OTT1 175 (1,74 ) PANNERGY 686 (8,20 ) RABA 960 (5,49 ) RICHTER 6155 (4,94 ) SET Group 76 (9,30 ) TAKAREK 382 (9,77 ) WABERERS 700 (1,74 )