Az utolsó pillanatban jött a CSOK bejelentése

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

A Magyar Távirati Iroda által megkérdezett elemzők kedvezőnek értékelik a kiadott lakásépítési engedélyek számának jelentős növekedését.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma tette közzé, hogy tavaly 7612 lakás épült az országban, 8,9 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a kiadott építési engedélyek száma azonban 29,9 százalékkal nőtt, és meghaladta a 12,5 ezret.

Egy évszázada nem épül ilyen kevés ház

Párdi Zsófia, a Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület (TLE) projektvezetője szerint 2015-ben még mindig 100 éves mélyponton voltak a lakásépítések. Bár a kiadott lakásépítési engedélyek számának jelentős növekedése optimizmusra ad okot, a rendkívül alacsony bázis indokolja a kormány tavaly év végi intézkedéseit.

Kiemelte, hogy 2015 decemberben előremutató döntések születtek a lakásépítések áfájának 5 százalékra mérsékléséről, valamint a családok otthonteremtési kedvezményének (csok) jelentős kibővítéséről, illetve a lakásépítéshez kapcsolódó áfavisszaigénylésről. Ezek az utóbbi évtized lakásépítést érintő legjelentősebb pozitív intézkedései.

Kéne egy korszerű honlap is

Az egyesület szerencsésnek tartaná, ha a családokat nem terhelné a gyermek előre vállalásának nyomása, ezért javasolják, hogy a kormány vállalja a kiforrott csok-rendelet fenntartását legalább egy szándéknyilatkozattal minimum 10 évig. A TLE javasolja egy integrált, felhasználóbarát szakmai és hírportál mielőbbi kialakítását, amelyen az összes információt megtalálja az építkező, vagy lakást vásárló család.

Közölte azt is, hogy továbbra is szükségesnek tartják egy kormányzati lakásügyi felelős, kormánybiztos kijelölését a lakásfelújítási, lakásépítési intézkedések koordinálására és állandó szakmai egyeztetésére, a szakmai és civil kezdeményezések, javaslatok ésszerű integrálására a kormányzati folyamatokba, döntésekbe. A TLE szerint a lakásépítésekhez hasonlóan a felújítások is nagy lendületet kapnának, amennyiben ezekre is visszaigényelhető lenne az áfa.

Szükség lenne az energetikai felújításokra
Fontos lenne ugyanakkor minél több európai uniós forrás felhasználása a 2014-2020-as uniós támogatási időszakban az energetikai lakásfelújításokra. Ez évente nagyságrendileg százezer lakás felújítását jelenthetné, ami a lakásépítések mellett szintén hozzájárulna az építőipar és az építőanyagipar felfutásához.

Nőtt az érdeklődés a CSOK miatt

Balogh László, az ingatlan.com vezető szakértője kiemelte, hogy a lakásépítési kedv fokozódott, mivel a lakásépítési engedélyek száma 30 százalékkal növekedett, ami jelentős bővülés. A csok idei módosítása következtében elérhető 10+10 millió forintos támogatás iránt már jelentős az érdeklődés, de a piacon elérhető szűk kínálat miatt egyelőre kevesen tudnak élni a lehetőséggel. Az új lakásokra vonatkozó áfa 27 százalékról 5 százalékra csökkentése pedig a beruházók számára magasabb megtérülést biztosít. Emiatt idén még több új lakás jelenhet meg a piacon - értékelte Balogh László.

Nagyobb számban inkább jövőre jelenhetnek meg a piacon az új lakások. A tavalyi 7612 lakás után az idén több mint 13 ezer új lakás épülhet az országban, igaz, a jelenlegi kilátások alapján a valós kereslet ennél több lakást is képes lenne felszívni a piacról. Balogh László úgy véli, a lakásfejlesztési oldal azonban csak most kezd magára találni a válság mélypontja után.

Az új lakóingatlanok piacán várható fokozottabb növekedés az ingatlan.com szakértője szerint megteremtheti az alapot ahhoz, ha a feltételek hosszú távon is változatlanok maradnak, hogy 30-40 ezer új lakás épüljön évente a magyar piacon, az ingatlanszakma szerint ennyi új lakásra van szükség az ingatlanpiac egészséges működéséhez. A beruházások felgyorsítását sürgetheti, hogy a lakásépítéseket elősegítő 5 százalékos áfakulcs a jelenleg érvényes szabályozás szerint csak 2019 végéig értékesített új lakásokra érvényes.

Hirdetés
Kereskedés

A day trading, azaz napi kereskedés során a kereskedő napon belül vásárol és...

Szavazz!

Megfizethetetlen lesz Budapest?

Egymilliós négyzetméterárat prognosztizál a budapesti belváros lakáspiacán...

Megszenvedjük az olasz válságot?

Kudarcba fulladtak az olasz kormányalakítási kísérletek, szakértői kormány...

Lakáshitel-kalkulátor
Brexit

A brit kormány várakozása szerint októberre meglesz a teljes körű...

A brit kormány "korlátozott ideig" még tartaná magát az Európai Unió...

Hirdetés
Csok

Csok: nem mindenhol nagy segítség

Megyénként és városonként hatalmas szórás: van, ahol a CSOK az ingatlan...

Kelet-Magyarországon fénykorát éli a CSOK

Budapesten a legkisebb a kedvezményt használók aránya.

Határokon át

Közel egymillió bevándorló kapott uniós állampolgárságot

Az új állampolgárok 88 százaléka az Unión kívülről érkezett.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Továbbra is 60 ezer ember hiányzik az építőiparból »