Elemzők: nem lesz javulás az iparban

| olvasási idő: kb. 2 perc

A banki elemzők szerint nem várható kedvező fordulat az ipari termelésben az év második félében a Mercedes üzem várható felfutása ellenére sem. A gazdaság növekedését továbbra is visszafogja a külső kereslet gyengülése, a belső fogyasztás csökkenése és a beruházások visszaesése.

A Központi Statisztikai Hivatal pénteken azt közölte, hogy júliusban az ipari termelés éves összehasonlításban stagnált, az előző hónaphoz képest pedig 1,2 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított adatok szerint. A KSH adatai szerint a bruttó hazai termék (GDP) 1,3 százalékkal csökkent a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva, az első félév adatai alapján pedig 1 százalékos visszaesést mutat a magyar gazdaság teljesítménye.

Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője szerint a júliusi ipari termelési adatok rosszabbak a várakozásoknál. A KSH adatai szerint a járműgyártás és annak exportja esett vissza, ez pedig ellentétben áll azokkal a feltételezésekkel, hogy a kecskeméti Mercedes üzem termelésének fokozatos felfutása éppen ezen ágazatot húzhatja. Ugyanakkor jól tükrözi a külső kereslet markáns lassulását, miközben a belső kereslet is csökken, amit a részletes GDP adatok is tükröznek. A szakértő szerint a következő hónapokban sem várható fordulat az ipari termelésben. Annak ellenére sem, hogy a rendelésállományok kedvezőek, valamint a Mercedes üzem termelésének a felfutása is várható, mivel globálisan továbbra is erőteljes kereslet mutatkozik a prémiumszegmens iránt. Ezzel szemben az év vége felé a Suzuki üzeme csökkenti a termelést. Az elmúlt két hónapban csalódást keltő adatok megcáfolják a hazai beszerzési menedzser index kedvező alakulását is - jegyezte meg Suppan Gergely.

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője kifejtette: a második negyedévi GDP adatok alapján a beruházások visszaesése volt a legnagyobb mértékű, és itt továbbra sem látszik pozitív fordulat, ez pedig negatívan befolyásolja a növekedési kilátásokat. Emellett a belső kereslet továbbra is csökken, a háztartások fogyasztása enyhébb, míg a kormányzati fogyasztás nagyobb mértékű csökkenést jelez. Felhasználási oldalon egyedül a nettó export alakulása kedvező, mivel a kivitel továbbra is a behozatalt meghaladó mértékben nőtt, azonban ez sem tudja megfelelő mértékben kompenzálni a negatív folyamatokat, így folytatódik a gazdasági visszaesés. Kifejtette, termelési oldalon szomorú képet mutat a mezőgazdaság termelésének 10 százalékos visszaesése, amiről az időjárás tehet, illetve bázishatás is érvényesül, hiszen tavaly az átlagnál jobban teljesített ez az ágazat. Török Zoltán szerint a harmadik és negyedik negyedévben még csúnyábbak lesznek a számok, ahogy az aszály rontja a terméseredményeket.

A feldolgozóipar stagnált, a hosszú évek óta visszaesést mutató építőipar viszont továbbra is csökkenést mutat, amelynek ráadásul a sebessége sem csökken. Ez összefügg a beruházások alakulásával is - fejtette ki az elemző. A szakértő szerint a kilátások továbbra sem kedvezőek, a második félévben az elsőhöz hasonló teljesítmény várható a gazdaságban, jövőre pedig csekély javulás jöhet. A Raiffesen Bank elemzője az idei év egészére 1 százalékos GDP csökkenést vár, 2013-ra pedig 0,5 százalékos bővülést feltételez.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

A piaci hiteleknek köszönhető a növekedés »