Ennyi a fizetés a szlovákiai Volkswagen-gyárban

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A Volkswagen szlovákiai leányvállalata közölte vasárnap, hogy sikerült megállapodnia a bérek emeléséről a cég legnagyobb taglétszámú szakszervezetével, s ezzel véget ért a hat napja kezdődött részleges sztrájk.

Majdnem egy hétig tartott

A VW egyik szóvivőjének tájékoztatása szerint a megállapodás értelmében a német autógyártó szlovákiai dolgozói júniustól 4,7 százalékos béremelést kapnak, amelyet 2018 januárjától újabb 4,7 százalékos, majd 2018 novemberétől további 4,1 százalékos béremelés követ. A szakszervezet eredetileg két év alatt 16 százalékos bérfejlesztést követelt, szemben a cég 8,7 százalékos ajánlatával.

A múlt kedden kezdődött részleges munkabeszüntetésben a gyár 12 300 dolgozójának mintegy 70 százaléka vett részt, hétfő reggeltől azonban újra teljes kapacitással dolgoznak a gyártószalagoknál, amelyeken naponta mintegy ezer autó készül.

A szakszervezet megerősítette a megállapodás tényét Facebook-oldalán. "Nagyon eredményes tárgyalásokat folytattunk, s ezennel befejezzük a sztrájkot" - közölte Zoroslav Smolinsky szakszervezeti vezető, hangoztatva, hogy 2018 novemberével bezárólag összességében több mint 14 százalékos béremelést sikerült elérniük.

A német autógyártó konszern 2016-ban több mint 388 ezer Volkswagen, Audi, Seat és Skoda márkájú gépkocsit állított elő Szlovákiában.

Duplája a szlovák átlagfizetésnek

A Reuters hírügynökség jelentése szerint a VW szlovákiai cége - a prémiumokkal és más plusz juttatásokkal együtt - átlagosan havi 1800 eurós (mintegy 556 ezer forint) fizetést ad dolgozóinak, ami több mint a duplája a szlovákiai átlagfizetéseknek, ám a szakszervezet szerint kevesebb mint a fele annak a 4200 eurónak (mintegy 1,3 millió forint), amit a VW németországi munkásai kapnak.

A VW szlovákiai munkásainak saját közlése szerint sokuk havi bére csak 700 euró (216 ezer forint) körül van.

Robert Fico szlovák miniszterelnök támogatásáról biztosította a sztrájkot, kijelentve, hogy a Volkswagen ugyanolyan fizetés kell adjon szlovák munkásainak, mint amilyet nyugat-európai alkalmazottainak ad.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Új erőre kaphat a német autóipar »

4IG 638 (1,59 ) AKKO Invest 466 (0,87 ) ALTEO 748 (-0,27 ) ANY 1270 (-0,39 ) BIF 296 (-2,63 ) CIGPANNONIA 188 (3,30 ) CyBERG 1200 (3,45 ) DELTA 100 (4,80 ) DM-KER 4050 (-6,90 ) Duna House A 3040 (-5,59 ) EHEP 2520 (0,40 ) ENEFI 320 (-3,03 ) FORRAS/OE 1080 (-5,26 ) FORRAS/T 1470 (5,00 ) FUTURAQUA 71 (1,44 ) GSPARK 3320 (-1,48 ) Gloster 2580 (12,17 ) KULCSSOFT 1510 (-2,27 ) MASTERPLAST 594 (-1,00 ) MOL 1859 (0,05 ) MTELEKOM 383 (-0,52 ) NORDTELEKOM 31 (2,33 ) NUTEX 31 (-0,48 ) OPUS 257 (-1,72 ) ORMESTER 12100 (3,42 ) OTP 11210 (4,18 ) OTT1 193 (-2,63 ) PANNERGY 630 (1,61 ) RABA 872 (0,46 ) RICHTER 6820 (0,37 ) SET Group 70 (2,65 ) TAKAREK 480 (-3,03 )