Építkezik az ország, de a lakások csak drágulnak

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 2 perc

Az FHB a Takarék Csoport tagjaként egyedülálló részletességgel dolgozza fel a magyarországi lakásárak alakulását. A legfrissebb mérés szerint a lakásárak drágulása tovább folytatódott. Az FHB Lakásárindex értéke 242,34-ről 249,30-ra változott 2017 második negyedévére, így az első negyedévhez képest 2,9 százalékos volt az árak emelkedésének szintje nominálisan. A 2014. második negyedéve óta tartó felívelés során az index értéke nominálisan közel 62 százalékkal, míg reál értelemben közel 59 százalékkal emelkedett.

Az FHB Lakásárindex 2017. II. negyedévében, a korábbi 242,34-ről 249,30-ra változott. A drágulás tehát tovább folytatódott a hazai lakáspiacon, 2017. II. negyedévében a lakóingatlanokért átlagosan 2,9 százalékkal kellett többet fizetni, mint az előző negyedévben. Az aktuális mutató előállításához a Takarék csoport piaci információi és saját megfigyelései mellett felhasználták a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által az adott időszakra feldolgozott valamennyi adatot.

A reálár maradt

Az FHB Lakásárindex jelenleg a válság előtti maximumhoz képest több mint 24 százalékkal magasabb szinten áll, vagyis lassan közel negyedével kell többet fizetnie a lakásvásárlóknak az ingatlanokért, mint 2008 első negyedévében. Reál értelemben ugyanakkor továbbra is a 2008 eleji szinten mozognak az árak.

2017. II. negyedévében 2,9 százalékkal növekedtek a lakásárak az első negyedévhez képest hazánkban, és reál értelemben is közel ekkora volt a változás (2,8%). A drágulás tehát stabilan tartja magát, bár valamelyest elmarad az előző két negyedévben tapasztalttól, jelentős különbségről azonban nem lehet beszélni.

2017 második negyedévének végén összesen 13 százalékkal kellett többet fizetni a lakóingatlanokért, mint 2016 azonos időszakában, míg 2015 második negyedévével összehasonlítva a különbség 32 százalékos. Reál értelemben ennél valamivel kisebb volt a lakásár-emelkedés, 1 évre visszatekintve 11, míg 2 éves időtávon 29,8 százalékos volt a lakások reál felértékelődése. A 2014. második negyedéve óta tartó felívelés során az index értéke nominálisan közel 62 százalékkal, míg a reál emelkedés közel 59 százalékos volt.

Építkezik az ország

A lakásépítések tovább dübörögnek hazánkban, és a 2016-os jelentős növekedés az idei évben is tovább folytatódott. 2017 első három negyedévében több mint 28 400 lakásépítési engedélyt adtak ki Magyarországon, ami a tavalyihoz képest is több mint 32 százalékos emelkedést jelent, 2015 azonos időszakában kiadottakhoz képest pedig megháromszorozódásról lehet beszélni. Az építési engedélyek számát tekintve Budapest vezető szerepe továbbra is megkérdőjelezhetetlen, már az év első 3 negyedévében több engedély született, mint tavaly egész évben, az engedélyek száma közelítette a 11 ezret.

Az épített lakások száma az idei évben növekedésnek indult, az év első három negyedévében közel 8 ezer lakás készült el, ami 50 százalékos emelkedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Az utolsó negyedévben azonban egy jelentősebb növekedésre lehet számítani, több nagy lakásprojekt esetében is erre az időre tervezik az átadást.

Kedvező lakáshitelezés

A lakáshitelezés a lakáspiac szempontjából továbbra is kedvezően alakul. A háztartásoknak nyújtott forint lakáshitelek szezonálisan igazított értéke március és október között végig meghaladta a havi 50 milliárd forintot, sőt októberben már megközelítette a 60 milliárd forintot is. A lakáscélú forinthitelek átlagos hiteldíja folyósításkor 2017 októberében további enyhe csökkenést követően 4,5% volt, míg a szerződéses összeggel súlyozott átlagos évesített kamatlába 4,3 százalékos szinten mozgott

Az év első félévében valamivel több, mint 55 ezer adásvételre került sor Magyarországon, vagyis kevesebbre, mint 2016 azonos időszakában. Az adásvételek száma minden településtípus esetében csökkent, a legnagyobb visszaesés Budapesten volt tapasztalható, ahol kevesebb, mint 14 ezer tranzakcióra került sor, míg 2016 és 2015 első 6 hónapjában még 15 ezer felett mozgott a számuk, a mérséklődés 11 százalékos volt.

Hozzá kell azonban tenni, hogy az adásvételek számában az új lakás tranzakciók még nem jelennek meg az átadott lakások alacsony száma miatt, így főként Budapesten a fenti számnál magasabb lehetett az adásvételek száma.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Véget ért az ingatlanpiac átmeneti fellendülése »

4IG 754 (1,34 ) AKKO Invest 428 (-0,47 ) ALTEO 830 (-0,95 ) ANY 1365 (0,37 ) APPENINN 384 (-0,26 ) AutoWallis 104 (0,97 ) BIF 302 (-2,27 ) CSEPEL 500 (2,04 ) ENEFI 400 (-0,99 ) ESTMEDIA 137 (-1,58 ) FUTURAQUA 100 (0,40 ) GSPARK 5060 (-0,39 ) KULCSSOFT 2740 (-2,14 ) MASTERPLAST 746 (0,27 ) MOL 2876 (0,56 ) MTELEKOM 438 (-0,23 ) NORDTELEKOM 54 (-0,19 ) OPUS 320 (2,89 ) ORMESTER 9900 (-1,00 ) OTP 14810 (-0,47 ) OTT1 256 (1,39 ) PANNERGY 730 (-1,08 ) RABA 1175 (-0,42 ) RICHTER 5885 (-0,17 ) SET Group 100 (0,71 ) TAKAREK 582 (7,78 ) WABERERS 1190 (0,42 )