Erősített Amerika a kiskereskedelemben

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A gépjárművek iránti élénk keresletnek köszönhetően a vártnál nagyobb mértékben emelkedett júliusban az amerikai kiskereskedelmi forgalom. Az amerikai lakásépítő cégek pedig optimistábban ítélték meg kilátásaikat, mint egy hónappal korábban.

A washingtoni kereskedelmi minisztérium kedden közölte, hogy a kiskereskedelmi eladások 0,6 százalékkal nőttek a júniusi 0,3 százalék után. Ez hét hónapja a legnagyobb növekedés, és jóval meghaladja az elemzők által várt 0,4 százalékot.

Több autót adtak el

Tavaly júliushoz képest 4,2 százalékkal bővült a forgalom. A növekedés fő tényezője a gépjármű-eladások emelkedése volt, az értékesítés 2016 decembere óta a legnagyobb ütemben, 1,2 százalékkal bővült a júniusi 0,9 százalék után.

A hatalmas készletek leépítése érdekében a kereskedők nagy árengedményeket kínálnak, a gépjármű-árak már hat hónapja folyamatosan csökkennek, és júliusban nyolc éve a legnagyobb mértékben estek.

Megtakarításokat élnek fel

Szakértők azonban figyelmeztetnek, a majdnem teljes foglalkoztatottság ellenére a bérek alig emelkednek, és a vásárlók megtakarításaikhoz nyúlnak, hogy finanszírozzák fogyasztásukat, ami fenntarthatatlan folyamat.

A második negyedévben a megtakarítási ráta 3,8 százalékra esett a két évvel korábbi 6,2 százalékról, és a háztartások előbb-utóbb csak hitelekből fogják tudni fenntartani költekezésüket - mutatnak rá elemzők.

Javultak az amerikai építőipar kilátásai

Az amerikai lakásépítők nemzeti szövetsége (NAHB) kedden azt közölte, hogy a több száz lakóingatlan-építő cég megkérdezésével készült augusztusi index 68 pont lett, négy ponttal meghaladva a júliusi 64 pontot, ami november óta a legalacsonyabb volt.

Az almutatók közül például a jelenlegi eladásokra vonatkozó index 4 ponttal 74 pontra emelkedett, míg a következő hat hónapra vonatkozó 5 ponttal 78 pontra erősödött. Elemzők kevésbé javuló augusztusi átfogó mutatóra, 65 pontra számítottak.

Az 50 pont alatti érték negatív piaci várakozásokat jelez. A választóvonalnak számító 50 pont fölé 2013 júniusában került először a mutató 2006 áprilisa óta.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Megérkezett a megújult Suzuki Swift »