Erre jutottak a KSH-nál a számvevők

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Szabályszerűnek találta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2011-2014 közötti pénzügyi és vagyongazdálkodását.

Orvosolták a hibát

Az ÁSZ szerdai tájékoztatásában ismertette: a belső kontrollrendszer kialakítása és működtetése az ellenőrzött időszak első felében még tartalmazott hiányosságokat, azonban 2013-2014 között megfelelt a jogszabályi előírásoknak. Megállapították azt is, hogy a KSH felügyeletét ellátó miniszterek az ellenőrzött intézményre vonatkozó feladataikat a jogszabály előírásának megfelelően gyakorolták.

A KSH érvényesítette a közfeladatainak ellátására vonatkozó, az erőforrásokkal való szabályszerű és hatékony gazdálkodáshoz szükséges követelményeket, valamint az egyéb ellenőrzési és irányítási jogosultságait szabályszerűen gyakorolta. Az ellenőrzött időszakban az intézmény intézkedett az integritás szemlélet érvényesítése érdekében.

Intézkedési tervet kell készíteniük

Az elemi költségvetés és az előirányzatok megállapítása során betartották a jogszabályi előírásokat és a belső szabályzatokban foglaltakat. A bevételi és kiadási előirányzat-módosítások végrehajtásának szabályszerűsége megfelelő volt. A KSH a jóváhagyott kiadási előirányzatokon belül gazdálkodott.

Az intézmény vagyongazdálkodása szabályszerű volt, hibát a tartós bérleti szerződések megkötésénél tárt fel az ellenőrzés. Az ÁSZ jelentésében a KSH elnökének fogalmazott meg javaslatokat, amelyre 30 napon belül intézkedési tervet kell készítenie - tartalmazza az összegzés.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Zwack released its Annual Report and the Resolutions of the Board of Directors »