Ez lehet a kulcs a szakemberhiány enyhítéséhez

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 1 perc

A duális képzés nem csodaszer, de fontos eleme annak, hogy a jövő diplomásai valóban piacképes tudást szerezzenek a felsőfokú tanulmányaik során - vallja Dr. Ábrahám László, az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) elnöke. Szerinte további erőfeszítésekre lesz szükség mind az egyetemek, mind a vállalatok részéről, hogy ez a gyakorlatorientált képzési forma valóban megfeleljen a folyamatosan változó iparági elvárásoknak, és a diákoknak is naprakész, hasznosító ismereteket nyújtson. 

Ábrahám úgy látja, hogy a vállalatok és a tanulók számára is az lenne a legjobb, ha rugalmasabbá válna a duális képzés rendszere.

Ahány ágazat, annyi elvárás

Ahány szakma, annyiféle módon zajlik a tudásmegosztás. Korántsem ugyanazok az elvárások a vegyiparban, mint a járműgyártásban. Ezt pedig figyelembe kell venni, ha az a cél, hogy használható tudással rendelkező diplomás szakemberek lépjenek piacra idehaza.

Mindez azt jelenti, hogy az EJMSZ elnöke szerint muszáj harmonizálni a cégek szakmai elvárásait és a felsőoktatási intézmények képzési lehetőségeit. Végső soron mindkét oldalról azt kell szem előtt tartani, hogy a folyamatok összehangolásával bővüljön a duális képzést biztosító helyek száma és növekedjen a duális képzésbe bevont hallgatók köre. 

Tanulj a tőzsdén kereskedni 21 nap alatt! Kérd az INGYENES videóidat még ma! (A kereskedés kockázatos.) (x)

Több partnercég kell

Az adminisztrációs szabályok finomításával a vállalatokat szintén arra lehetne ösztönözni, hogy több duális képzést választó diákok fogadjanak.

Ábrahám László azt gondolja, hogy többek közt az adókedvezmények biztosításával, vagy a regisztrációs kötelezettségek egyszerűsítésével jelentősen növelhető azon cégek száma, amelyek bekapcsolódnának ebbe a rendszerbe.

Az élményalapú oktatás a cél

Mindezek mellett az élményalapú oktatásra való fokozatos áttérés adná meg igazán a kezdő lökést a különböző szakok, szakmák, tudomány területek iránti érdeklődés erősödéséhez, a diplomás mérnökképzés renoméjának visszaállításához. Ennek a folyamatnak több összetevője is van.

Az EJMSZ elnöke szerint a tanítást segítő online platformok, a játékosabb módszertani megoldások bekapcsolásán túl az oktatói gárda továbbképzése is kiemelt feladat kellene, hogy legyen.

Ha ugyanis a tanulókkal nap, mint nap kapcsolatot tartó tanárok látóköre, tudása nem bővül, akkor meg van a veszélye annak, hogy például tehetséges, műszaki érdeklődésű fiatalok maradnak észrevétlenek a rendszerben, vagy kallódnak el végleg.

Ugyanakkor a megfelelő pályaorientáció nem csupán az oktatási szereplők felelőssége. Az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség ezért azt szorgalmazza, hogy lokálisan, regionálisan jöjjenek létre duális képzési központok, amelyekben a vállalatok, az oktatási intézmények szakemberei dolgozhatnak összehangoltan azon, hogy továbbképzések, felkészítők és egyéb a tudásmegosztást segítő tevékenységek révén több diák kapjon releváns szakismereteket, jövőképet, illetve alakulhasson ki direkt kapcsolat a leendő munkavállalók, illetve munkaadók közt.

Hirdetés
Szavazz!

Szegények pénze lesz az euró?

Nagyon úgy tűnik, hogy a három legszegényebb uniós tag is előbb vezeti be az...

Értelmetlen a légiforgalmi sztrájk?

Harmadik hetébe lépett a francia nemzeti légitársaság dolgozóinak sztrájkja,...

Forex szemináriumok

Tudtad, hogy ha megtanulsz egy pénzkezelési módszert a valószínűségre...

Lakáshitel-kalkulátor
Brexit

A brit adó- és vámhivatal vezetője szerint évente akár több tízmilliárdos...

1,5-2 százalékos GDP-veszteséget szenvedett el a brit gazdaság a...

Hirdetés
Csok

Kelet-Magyarországon fénykorát éli a CSOK

Budapesten a legkisebb a kedvezményt használók aránya.

Még mindig nő az érdeklődés a csok iránt

Érezhetően nőtt a családi otthonteremtési kedvezmény igényléseinek száma a...

Határokon át

Közel egymillió bevándorló kapott uniós állampolgárságot

Az új állampolgárok 88 százaléka az Unión kívülről érkezett.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Ilyen béren kívüli juttatásokra számíthatunk a jövőben »

4IG 3760 (3,87 ) ALTEO 700 (1,45 ) ALTERA 795 (0,63 ) ANY 1415 (0,35 ) APPENINN 618 (-4,63 ) CIGPANNONIA 442 (-3,50 ) CSEPEL 974 (4,73 ) EHEP 1710 (19,58 ) ENEFI 185 (-3,14 ) ESTMEDIA 114 (2,24 ) FHB 555 (-2,29 ) FUTURAQUA 48 (-8,46 ) GSPARK 3220 (-3,88 ) KONZUM 3175 (2,42 ) KULCSSOFT 1370 (16,10 ) MASTERPLAST 605 (-1,63 ) MOL 2586 (-0,31 ) MTELEKOM 415 (-0,84 ) NORDTELEKOM 44 (-1,36 ) NUTEX 43 (2,38 ) OPUS 698 (-1,27 ) ORMESTER 2600 (19,27 ) OTP 9945 (-4,65 ) OTT1 291 (-1,36 ) PANNERGY 706 (-1,40 ) PLOTINUS 6800 (0,74 ) RABA 1420 (-0,35 ) RICHTER 5295 (-0,09 ) SET Group 268 (-0,74 ) ZWACK 17700 (0,85 )