Ezek az adatok érkeznek az év első hetében

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Kevés adat jelenik meg 2018 első hetében, csaknem üres a makronaptár, a munkaerő-piaci adatok mellett az ipari termelői árakról közölnek statisztikát.

Szerdán közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a kormányzati szektor egyenlegének 2017 harmadik negyedévére vonatkozó adatait. A kormányzati szektor az előzetes adatok szerint 270,5 milliárd forint többlettel zárta az idei első fél évet, ez a GDP 1,5 százaléka volt, az előző év azonos időszakához képest 183,9 milliárd forinttal, GDP-arányosan 1,0 százalékponttal magasabb. A kormányzati szektor bevétele 8322,2 milliárd, kiadása 8051,7 milliárd forint volt az első fél évben.

Csütörtökön a szeptember-novemberi munkaerő-piaci adatokat közli a KSH. Az előző gördülő negyedévben, augusztus-októberben a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 36 ezerrel, 183 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,8 százalékponttal, 4,0 százalékra csökkent az augusztus-októberi három hónapos időszakban, a harmadik negyedévnek megfelelő előző három hónapos időszakban jelentett 4,1 százalékot követően.

Az augusztus-októberi három hónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 445 ezer volt, 41 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 1,4 százalékponttal 68,7 százalékra emelkedett.

Pénteken az ipari termelői árak novemberi alakulását közli a KSH. Októberben az ipari termelői árak 4,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat a szeptemberi 4,1 százalék után, az előző hónaphoz képest 1,0 százalékkal nőttek. Júliusban még csak 1,2, augusztusban pedig 2,4 százalékos volt a termelői árak éves emelkedése.

Olvastad már? A nők könnyebben találnak munkát, mint a férfiak?
A munkanélküliek száma 2016-ban 250 ezer fő volt, 2011 óta kevesebb mint felére esett vissza. A munkanélküliek 44 százaléka nő, 56 százaléka férfi volt. A nők aránya öt év alatt kismértékben csökkent, míg korábban, 1990 és 2011 között növekvő trendet mutatott - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) "Mikrocenzus 2016 - 5. A népesség gazdasági aktivitása" című, december végén publikált kiadványában.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Itthon hasít az építőipar »