Ezért csökkent a devizatartalékon a jegybank

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

A jegybanki devizatartalékok 2017 végére a mostani szintről akár 10 milliárd euróval, 22 milliárd euróra is mérséklődhetnek - jelentette be Hoffmann Mihály, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója a jegybank csütörtöki szakmai háttérbeszélgetésén.

Biztonságos szinten fog maradni 

A jegybank igazgatója kiemelte, hogy ennek megfelelően a bankrendszer forintlikviditása érdemben szűkülhet. A csökkenő forintlikviditás alkalmazkodásra ösztönzi a bankrendszert, az MNB célja, hogy nőjön a bankok állampapír-állománya és élénküljön a pénzpiacon a kis- és középvállalkozások (kkv-k) hitelezése - tette hozzá Hoffmann Mihály.

Elmondta: a 2017 végére tervezett devizatartalék nagysága továbbra is biztonságos szintet jelent majd az országnak. Hoffmann Mihály rámutatott: a folyamat révén az ország rövid futamidejű külső adóssága is csökkenni fog.

Talán nem véletlen a bejelentés ütemezése, hiszen pénteken dönt a Fitch a magyar hitelminősítésről.

Több program is segíti a csökkentést

A jegybanki devizatartalékok és a bankrendszer forintlikviditásáról tartott tájékoztatón Kuti Zsolt igazgató és Kolozsi Pál főosztályvezető elmondták: a devizatartalékok csökkentését több jegybanki program is segíti, így többek között az MNB önfinanszírozási programja, a lakossági devizahitelek kivezetése, az úgynevezett deviza nhp, vagyis a növekedési hitelprogram kivezetési szakaszában elérhető 300 milliárd forintos összegű kombinált forinthitel.

Hoffmann Mihály ismertette: a lakossági devizahitelek kivezetése során a bankrendszer rövid lejáratú külső forrásokat fizet vissza, míg az MNB devizakötvény vásárlási programja a rövid futamidejű külső adósságot csökkenti.

A bankrendszert érintő szabályozói változások, így a deviza egyensúlyi mutató (DEM), illetve a deviza megfelelési mutató (DMM) bevezetésével a módosuló és új szabályokhoz a bankrendszer rövid lejáratú külső adósság törlesztésével is alkalmazkodik. Egyúttal az uniós transzferek elszámolásához kapcsolódó statisztikai módszertan felülvizsgálata is csökkenti a rövid lejáratú külső adósság pályát - mondta.

A Guidotti-szabálynak kell megfelelni

Hoffmann Mihály kiemelte: a tartalékok szintjének az úgynevezett a Guidotti-szabálynak kell megfelelnie, azaz a rövid lejáratú külső adósság határozza meg a devizatartalékok szintjét. Az MNB igazgatója hangsúlyozta: a mostani helyzet alapján bőséges a tartalék-megfelelés, ezért sem az esetleges sérülékenység, sem a ráfordított költségek szempontjából nem indokolt a jelenlegi magas mértéken tartani a devizatartalékokat.

"Van tér a devizatartalékok további érdemi mérséklésére a külső sérülékenység romlása nélkül" - fogalmazott Hoffmann Mihály. Az igazgató szólt arról is, hogy 2016. első negyedévében, március 16-án kiemelkedően nagy, mintegy 3 milliárd euró összegű, az elszámolási és forintosítási tendereken lekötött swap ügylet lejárata várható.

Közelebb kerültek a hozamok az alapkamathoz

Hoffmann Mihály kitért arra: a jegybanki eszköztár eddigi átalakításának tapasztalatai alapvetően kedvezőek, ezzel párhuzamosan a banki állampapír állomány több mint 2000 milliárd forinttal emelkedett. A kéthetes betéti limit bevezetése eddig nem jelentett problémát a banki likviditáskezelésben, a bankközi hozamok pedig közelebb kerültek az alapkamathoz - fűzte hozzá az MNB igazgatója.

Kolozsi Pál főosztályvezető elmondta, hogy az idei első félév végén a rövid futamidejű külső adósság mintegy 24 milliárd eurót ért el.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Ingyenes az MNB bankjegy-felismerő alkalmazása »

4IG 637 (-5,21 ) AKKO Invest 422 (-1,86 ) ANY 1370 (-0,36 ) APPENINN 381 (-1,80 ) AutoWallis 103 (-2,84 ) CIGPANNONIA 194 (1,57 ) CSEPEL 528 (2,33 ) EHEP 9400 (2,73 ) EMASZ 30000 (1,35 ) ESTMEDIA 135 (-1,17 ) FORRAS/T 1950 (-1,02 ) FUTURAQUA 99 (-1,00 ) GSPARK 4920 (-1,20 ) KPACK 21200 (-10,92 ) KULCSSOFT 3020 (0,67 ) MASTERPLAST 754 (0,27 ) MOL 2880 (-0,89 ) NORDTELEKOM 48 (1,27 ) NUTEX 53 (-5,71 ) OPUS 334 (1,21 ) ORMESTER 9900 (-1,00 ) OTP 15540 (-0,38 ) OTT1 243 (-2,61 ) PANNERGY 734 (-0,27 ) RICHTER 6245 (0,56 ) SET Group 95 (-2,06 ) TAKAREK 548 (-2,49 ) WABERERS 1180 (-0,84 ) ZWACK 17500 (-0,85 )