Ezt várja a Világbank Magyarországtól

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A Világbank javította Magyarország és világ idei GDP-növekedésére vonatkozó előrejelzését.

A washingtoni székhelyű szervezet azzal számol, hogy a tavalyi 3,9 százalékos GDP-növekedés után idén 3,8 százalékkal, jövőre 3,1 százalékkal, 2020-ban pedig 2,9 százalékkal nő a magyar gazdaság. A tavalyi növekedést 0,2 százalékponttal, az ideit és a jövő évit egyaránt 0,1 százalékponttal emelte a Világbank júniushoz képest.

Globálisan is nagyobb lett az elvárás

Legfrissebb előrejelzésükben a júniusban várt 2,9 százalékról 3,1 százalékra növelték a világ idei várható gazdasági növekedését. A Világbank szerint jövőre 3 százalék, 2020-ban pedig 2,9 százalék lesz a globális gazdasági növekedés a tavalyi 3 százalék után.

A világ vezető ipari országainak GDP-je 2,2 százalékkal nő az idén a tavaly júniusban várt 1,8 százalék helyett. A fejlődő országok esetében nem változtattak a 4,5 százalékos növekedési előrejelzésen.

A Világbank 2,2 százalékról 2,5 százalékra emelte az Egyesült Államok idei gazdasági növekedésével kapcsolatos várakozását, míg jövőre 2 százalékos gazdaság bővüléssel számol.

A Világbank jelentősen javított az euróövezet idei GDP-bővülési előrejelzésén: 1,6 százalékról 2,1 százalékra emelte, míg a jövő évit 1,5 százalékról 1,7 százalékra módosította.

Kína esetében a Világbank csupán minimálisan változtatott az idei évre vonatkozó előrejelzésén, 6,3 százalékról 6,4 százalékra,  jövőre pedig változatlanul 6,3 százalék gazdasági növekedést vár.

A Világbank továbbra is 1,7 százalékos idei és 1,8 százalékos jövő évi orosz gazdasági bővüléssel számol.

Közép-Európa esetében pedig a Világbank azzal számol, hogy a tavaly 4,7 százalékos GDP-növekedés 3,2 százalékra mérséklődik 2020-ra, különösen Magyarország, Lengyelország és Románia gazdasági növekedése lassul.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Leállt a brit gazdaság növekedése »

4IG 610 (-11,59 ) ANY 1370 (-0,36 ) APPENINN 384 (-2,42 ) AutoWallis 98 (-4,39 ) CIGPANNONIA 192 (0,10 ) ENEFI 400 (-1,23 ) ESTMEDIA 144 (0,42 ) KULCSSOFT 3080 (0,65 ) MOL 2886 (0,21 ) MTELEKOM 436 (-0,91 ) NUTEX 65 (1,56 ) OPUS 326 (-1,33 ) OTP 14900 (0,07 ) OTT1 249 (-1,39 ) PANNERGY 734 (-0,54 ) RICHTER 5895 (0,60 ) SET Group 100 (-2,53 )